2023 januárjában készült a felvétel, ez előtt soha nem rögzítettem senkinek a beszélgetését, nem olyan típus vagyok. De ez egy olyan nap volt, amikor este a volt feleségem egy beszélgetés során elkezdte nekem magyarázni, amikor mondtam neki, hogy mondjon le az igazságügyi miniszterségről, hogy ez egy maffiakormány, amiből nem lehet kiszállni. Mesélt egy-két dolgot, nem minden szerepel a felvételen. De úgy éreztem, ebből rögzítenem kell – mondta Magyar Péter a Gulyáságyú Médiának adott interjúban hétfőn.
A felvétel a lakásunkon készült – tette hozzá. Nem akartam felhasználni – mondta – de a családomat már nem lehet megvédeni, a hazámat viszont igen. „Most már úgy érzem, hogy egy ország figyel erre a történetre, és ez engem és a családomat is védi” – tete hozzá. Két-három hete beszélgetett is Varga Judittal, akkor jelezte neki, hogy ez megvan, és fel is fogja használni, mert egy ország várja tőle, és a lelkiismerete szerint sem tehet mást, kötelessége. Arra kérte, hogy menjen be vele az ügyészségre és tanúskodjon vele, hiszen ő többet tud, de erre nemet mondott. Két okból teszi ezt közzé most: az egyik az ügyészség vislekedése a múlt heti meghallgatáson és az utána kiadott közlemény. „Aki azt megfogalmazta, az egyszerűen hazudik, vagy csúsztat” – fogalmazott. A másik ok, amit a propaganda az ügyében művel. Azt mondta, sokakkal beszélt erről, külföldi újságírókkal is, és mind azt mondták, ez nemzetközi szinten is példátlan. „Ez minden határon túlmegy, közpénz-százmilliókat költenek hazug, aljas állításokra” – fogalmazott. És ha ezt velem megtehetik, vajon egy egyszerű emberrel mit tehetnek, így azt gondoltom, akkor játsszuk így – tette hozzá. Arról is beszélt, ha ezt nem teszik, lehet nem került volna nyilvánosságra a felvétel, hanem csak odaadja az ügyészségnek.
Azt mondta a felvételről, az egy klasszikus beszélgetés. Volt már egy felfokozott hangulat, ki fog belőle derülni, hogy Varga Judit első kézből tud információkat a Völner-Schadl-ügyről, és ki fog derülni, hogy a múlt héten tett három állításom bizonyítására ez a felvétel alkalmas – mondta. Az ügyészség elkezdhet most majd évekig szöszmötölni, de szerinte a nyomás miatt ezt majd nem tehetik meg, ezért is hozza nyilvánosságra a felvételt. Így az ügyészség inkább tanúkat hallgathat meg az ügyben és rendes eljárást indíthat.
Hozzátette: a jogi eljárás évekig tarthat, de azt javasolja a Fidesznek, hogy tanuljon Gyurcsány és az őszödi beszéd esetéből, hogy bűnbánatot gyakoroljon. Ha ezt nem teszi, akkor ez rettentő kontraproduktív és meg fog bűnhődni. Annak is veszélyét hordozza, hogy a klasszikus, polgári oldalnak nevezett politikai tömb szép lassan megszűnik – mondta. Rogán Antal is szóba kerül a felvételen – tette hozzá. Szerinte skandalum, ami történt, és amit a felesége elmondott. Többekkel konzultált, így azt mondja, nincs társadalomra veszélyesség a rögzítésben, hanem ez közérdek. Személyiségi jogsértés miatt a volt felesége tehet feljelentést. Varga Judit nem volt érintett, nem követett el bűncselekményt Magyar Péter tudomása szerint és nem terhelte feljelentési kötelesség. Ő úgy tudja, hogy egy kormánytag volt érintett. „Megbizonyosodtam arról, hogy Varga Juditra ez nem lesz hátrányos, ezért is teszem közzé” – fogalmazott. Arról nem tudott nyilatkozni, hogy Orbán Viktornak volt-e feljelentési kötelessége.
És hogy milyen következményeket vár a felvétel nyilvánosságra hozásától? Azon nem lennék meglepdőve, ha a Legfőbb Ügyészséghez, vagy a Kossuth térre kimennének az emberek. Nem várom, hogy holnap veszi a kabátját a kormány, túl sok ezer milliárd forint forog fenn és esetleg egyesek szabadsága is, de szerintem mindenki érzi, hogy ilyen bizonyíték nem volt még, és mindenkinek egyértelmű lesz, hogy mi történt” – fogalamzott.
„Most egyértelmű lesz mindeni számra, hogy mi történt. Akik esetleg erkölcsi kifogásokat emelnek majd a rogáni propagandaművekben, azoknak annyit üzenek, hogy akik illegálisab lehallgatnak újságírókat”, azok nézzenek magukba – mondta. „Ha abban tudok segíteni, hogy elinduljon Magyarország a megtisztulás útján, hogy sokaknak felnyíljon a szeme, akkor már nem éltem hiába. Nyilván ezzel én nagyon sokat kockáztatok, megnehezíti a családommal, gyermekeimmel, barátaimmal való kapcsolatomat, de nem tehettem mást, ez kötelességem volt” – fogalmazott. Kérdésre válaszolva azt mondta, Gulyás Gergely neve egyszer hangzik el ezen a felvételen. Abban a pillanatban, amikor belép az ügyészség épületébe, akkor fog megjelenni a felvétel kedd reggel 9 órakor a Facebook-oldalán és a Youtube-csatornáján, feliratozva, mert vannak olyan részek, amelyek nehezen érthetők – ígérte.
Magyar Péterrel kapcsolatos cikkeinket itt, a kedden bemutatott hangfelvételvétel tartalmát pedig itt olvashatja.