
Az utasforgalom az M3 metró teljes vonalán csak 2023 második negyedévében indulhat meg – tudta meg a Világgazdaság. Tavaly szeptember végén a BKV még azt közölte, hogy a teljes 3-as metróvonalat a tervek szerint 2023 első negyedévében adják át az utasforgalomnak, vagyis a három hónapos késlekedést éppen egy év alatt szedte össze a projekt.
A fővárosi cég az okokra nem tért ki, de annyit elárult a portálnak, hogy a jelenlegi tervek alapján a felújítási munkálatok ugyan befejeződnek 2023 márciusára, de ezután következnek a hatósági ellenőrzések és próbafutások. Csak ezek lezárása után indulhat meg az utasforgalom a 3-as metró vonalán.
Az M3-as metróvonal felújítása 2017. november 6-án kezdődött meg az északi szakasz korszerűsítésével. Ezeknek a munkálatoknak a befejezését 2018 végére becsülték, végül 2019. március 30-án indult újra az utasforgalom Újpest-központ és a Lehel tér állomások között. Igaz, később többször is szünetelt még itt a közlekedés a rekonstrukcióval összefüggésben. A déli szakasszal 2020. október 22-én végeztek. A középső szakasz modernizálása (a Lehel tér és Nagyvárad tér állomások között) már a déli szakasz átadása előtt, 2019 végén elkezdődött, és azóta is tart.
A mintegy 16 kilométer hosszúságú vonal felújítása ötödik éve zajlik.