
Nagy érdeklődés mellett kezdődött el hétfőn az Európai Unió Bíróságán az EU jogállamisági rendeletének kétnaposra tervezett tárgyalása - írta a Népszava.
A perben tíz tagállam – a Benelux államok mellett Dánia, Finnország, Franciaország, Írország, Németország, Spanyolország és Svédország – ezúttal is azt hangoztatta, hogy az EU-s költségvetést megkárosító és a jogállami normáknak fittyet hányó országokat felelősségre kell vonni.
A magyar kormány nevében felszólaló Fehér Miklós Zoltán, az Igazságügyi Minisztérium vezető munkatársa perbeszédében többek között azzal érvelt, hogy a szabályszerű pénzfelhasználás biztosítására már léteznek bevett megoldások az uniós jogban. szerinte az Unió megpróbálja megkerülni a hetes cikkelyes eljárást, amelynek végén csak a tagállamok teljes egyetértése mellett lehet szankciókat kiszabni, míg a jelen rendeletben ez minősített többséggel elérhető - írta a lap.
Az uniós intézmények és a beavatkozó tagállamok képviselői felszólalásaikban visszautasították a magyar és a hasonló lengyel érveket. Hangsúlyozták, hogy az uniós költségvetés végrehajtásának feltételei vannak, és természetesen közéjük tartozik a jogállamisági normák tiszteletben tartása, amit a belépésekor minden ország elfogadott.
A tárgyalás kedden a bírák kérdéseivel folytatódik.