Már nem lehet „elhajtani” a nem területi beteget a szakrendelőből, kivéve, ha elfogyott az intézmény közfinanszírozott ellásokra költhető kerete – mondta Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár a Medicina2000 Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség balatonfüredi konferenciáján, melyről a Népszava készített összefoglalót. Az államtitkár az előadáson kijelentette azt is, hogy a ciklus végéig már nem kerül sor az önkormányzati rendelők államosítására, viszont erősebb felügyeletet kapnak a megyei kórházaktól. A rendezvényen a szakrendelők érdekvédelmi szervezete jelezte: az ellátandó betegekhez képest kevés az orvos, a szakdolgozó. A szakembergárda idősödése és a foglalkoztatásukat nehezítő szabályok is nehezítik a napi működést. Takács Péter ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy a nyugdíjas szakemberek foglalkoztatását is könnyítené a kormány, ezért ősszel több egészségügyi salátatörvény is a döntéshozók elé kerül.
Takács Péter arról is beszélt: a kormányzat is érzékeli, hogy nem zökkenőmentes az új járóbeteg-irányítási rendszer működése. Még mindig túl kevés szakrendelő ajánl fel szabadon foglalható időpontokat. Szondi Zita, az országos kórházi főigazgató helyettese az új időpontfoglalási rendszerrel kapcsolatban kiemelte, hogy tapasztalataik szerint az új rendszerben előjegyzett betegek 30 százaléka nem jelenik meg a szakrendelésen. Pál Miklós, a szövetség elnökségi tagja a közönség soraiból azt javasolta, be kellene vezetni az ezer forintos foglalási díjat, és ha megérkezik a beteg a lefoglalt időpontjára, akkor visszakapja a pénzt. Ha nem, bukta az összeget. Takács Péter a javaslatra úgy reagált: ez az ötlet jobban kezelhető, mint a vizitdíj, megvizsgáltatja a lehetőségét. Megjegyezte: bár politikailag érzékeny kérdés, de mint ellátásszervezési eszközként, nem látott benne kivetni valót.
A foglalási díjjal kapcsolatban Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón azt mondta, hogy erről nincs még döntés. (Ezt az eredeti cikk sem állította). Az a gond szerinte, hogy sokan foglalnak időpontot, amire nem mennek el, és ezt valahogy meg kellene oldani. Szerinte nem összehasonlítható ez a 2010 előtti vizitdíjjal. A Belügyminisztérium nem sokkal korábban közleményében azt írta – félrevezető tájékoztatást emlegetve –, hogy az előadás végén Takács Péter államtitkár hangsúlyozta és mindenkinek felhívta a figyelmét arra, hogy ahogy eddig is, úgy a jövőben is várja a szakmai szervezetek egészségüggyel kapcsolatos véleményeit, amelyeket természetesen befogad és megvizsgál. A foglalási díjjal kapcsolatban azonban nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a kormánynak ilyen terve nincs. (Itt érdemes ismét megemlíteni, hogy ilyenről az eredeti cikkben sem volt szó, csak arról, hogy megvizsgálják a felvetést).