
Óriási összeg hiányzik a Fidesz által beígért beruházásokhoz, százmilliókkal tartozik vállalkozóknak, a megyei vízműnek és a Volánnak Eger – közölte az Egri Ügyek tudósítása szerint Mirkóczki Ádám, a város új polgármestere.
Az Orbán-kormány által beindított Modern Városok Program keretében Egerbe és környékére beígért fejlesztések befejezéséhez a városnak 7 milliárd forint hiányzik. A beruházásokhoz meglévő 8,5 milliárd forint ugyanis nem elegendő. – Vagy ad nekünk a kormány még pár milliárdot, lehetőleg hetet, vagy pedig valamit el kell engedni a projektek közül – közölte az összes ellenzéki párt által támogatott, egyébként jobbikos politikus.
Kiderült az is, hogy rengeteg kisebb, de hiányzó tétel is akad. – Csak az utóbbi napokban összesen mintegy 500 millió forintos kifizetetlen követelésre bukkantunk. Ezek a pénzek egyszerűen nincsenek meg – mondta. Példaként hozta, hogy az egri kerékpárút építése után például még mindig tartozik az önkormányzat két vállalkozásnak, összesen csaknem 100 millió forint értékben.
Mirkóczki Ádám: Szoros verseny lesz | Magyar HangKitért arra is, hogy az Eger Termál Kft. (Eger gyógyfürdőjét, strandját működtető cég) évek óta semmit se fizetett a Heves Megyei Vízműveknek a vízfogyasztás után. Ha pedig a Termál Kft. nem tud fizetni, mivel városi cég, akkor ezt Eger városának kell helyette kifizetnie.
Mirkóczki Ádám beszámolt arról is, hogy a közgyűlés alakuló ülésén felszólaló, "jóravaló fideszes politikusok" jelenleg mindent megtesznek azért, hogy a polgármesteri hivatal bedőljön. – Egyenként felkeresik az önkormányzati dolgozókat, és arra presszionálják őket, hogy egyszerre álljanak fel – ismertette.