
A koronavírus brit mutációja okozza feltehetően itthon a fertőzöttek számának növekedését – erről beszélt Müller Cecília a közmédiának. Az országos tiszti főorvos elmondása szerint Magyarországon eddig 69 esetben azonosították a brit mutánst, és jelenleg is 35 gyanús esetet vizsgálnak. Ennek a variánsnak a megbetegítőképessége és terjedési sebessége nagyobb: míg a tavaly megjelent koronavírussal fertőzöttek két-három embernek adták át a betegséget, a brit mutánssal fertőzöttek négynek.
Müller Cecília egyúttal ismét beszélt arról is, hogy a járványból a védőoltás a kivezető út, a védelmi intézkedéseket csak akkor lehet feloldani, ha elegendő mennyiségű oltóanyag lesz elérhető, és azzal elég embert oltanak be. – A Magyarországon elérhető vakcinák biztonságosak, hatékonyak, és a brit vírusmutáns ellen is védelmet nyújtanak – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a szakemberek minden bejelentetett mellékhatást kivizsgálnak.
A szakember reméli, hogy hétről hétre egyre több vakcina lesz Magyarországon, és a gyártók – az oltóanyag hatásosságát újabb csoportokon megvizsgálva –, kiterjesztik, hogy kiknek adható be az adott vakcina. Itthon a vakcinát csak azok a célcsoportok kapják meg, amelyeket az adott oltóanyag vonatkozásában már vizsgáltak. Müller Cecília egyúttal felhívta a figyelmet: azt, hogy egy ember adott időben az oltást megkaphatja-e, mindig a kezelőorvos, az oltóorvos dönti el.
(MTI)