Néhány óra alatt komoly vita alakult ki amiatt, ki a hibás abban, hogy több mentődolgozó sem kapta meg a kollektív szerződésben rögzített év végi 37 ezer forintot. Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szerint az egyik szakszervezet, az érdekképviselet szerint ugyanakkor az OMSZ okozta a problémát.
A Népszava számolt be róla hétfőn reggel, hogy többen is voltak a mentőknél, akik a szokásos év végi, a kollektív szerződésben rögzített egyszeri 37 240 forint helyett mindössze néhány ezer forintot kaptak karácsony előtt. A cikk szerint a feszültség abból adódott, hogy az egyik szakszervezet – a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége (MOMSZ) – megtámadta a 2016. év végén megkötött kollektív szerződést, a Kúria azt pedig hatályon kívül helyezte. Így az OMSZ az eddig költségtérítésként utalt juttatást munkabérként fizette, de ebből éppen emiatt sokaktól nagyobb tételt kellett levonni.
Kellemetlen meglepetés a mentőknél: alaposan összement az év végi juttatás | Magyar HangA Magyarországi Mentődolgozók Szakszervezete szerint azonban ez nem így van. – Hiába állítja az Országos Mentőszolgálat, hogy a kollektív szerződés hatályon kívül helyezése miatt utalt kevesebbet a bajtársaknak a szokásos év végi 37240 forint helyett, ez hazugság – közölték.
Security Check RequiredFacebook oldalukon azt írták, hogy a Magyar Államkincstár már december 10-én számfejtett, egy nappal azelőtt, hogy a Kúria érvénytelenítette volna a kollektív szerződést. Azaz, az Országos Mentőszolgálat írásuk szerint szándékosan szembement a kollektív szerződésben rögzítettekkel. Ráadásul – tették hozzá – a kollektív szerződés hatályon kívül helyezése egy korábbi megállapodást léptet érvénybe, amelyben ugyanúgy szerepel ez a karácsonyi előtti tétel. – Annyi történt, hogy velünk akarják elvitetni a balhét – összegezték.