Nyomkövetővel ellenőrzik az agrártárca volt helyettes államtitkárát
Nagy János

Már korábban elrendelte a bíróság Nagy János földügyekért felelős helyettes államtitkár bűnügyi felügyeletét, mozgását nyomkövetővel ellenőrzik – derül ki Polt Péter válaszából, amit Varga László (MSZP) képviselő írásbeli kérdésére adott, és amit a Hvg.hu szemlézett.

Varga László arról érdeklődött Polt Péter legfőbb ügyésznél, hogy áll a nyomozás, ami az Agrárminisztérium volt földügyekért felelős helyettes államtitkára ellen indult. Varga László december 10-i érdeklődésére hétfőn érkezett válasz.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség még december 2-án jelentette be: hivatali helyzettel visszaélésre irányuló hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást, aminek egyik érintettje vezető minisztériumi tisztviselő. Az agrártárca még aznap közölte, hogy a földügyekért felelős helyettes államtitkárról, Nagy Jánosról van szó, akinek kezdeményezték a felmentését.

Polt Péter most hétfőn megküldött válaszából kiderült, hogy a Budai Központi Kerületi Bíróság már december 3-i végzésével – az ügyészi indítvánnyal egyezően – elrendelte Nagy János bűnügyi felügyeletét, és azt, hogy a rendőrség nyomkövetővel ellenőrizze a mozgását.

A legfőbb ügyész válasza szerint két embert hallgattak ki gyanúsítottként az ügyben. Emlékeztetett arra is, hogy korábban a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség okiratokat és nyilvántartási adatokat szerzett be, kutatásokat és motozásokat hajtott végre, továbbá tanú- és gyanúsítotti kihallgatásokat tartott. A beszerzett és lefoglalt adatok és bizonyítékok, valamint a vallomások kiértékelése alapján „további eljárási cselekmények szükségessége merült fel”, amelyekről azonban az eljárás érdekeire hivatkozva nem adott tájékoztatást.

Bilincsben vitték el Nagy János helyettes államtitkárt
Magyar Hang

Bilincsben vitték el Nagy János helyettes államtitkárt

Úgy tudjuk, az illetékes miniszter, Nagy István, kezdeményezi a politikus posztjáról való felmentését.

Az ügy háttere: 2020 nyarán egy vegyes gazdálkodási tevékenységet végző, állattenyésztéssel is foglalkozó vállalkozó pályázati úton igénybe vehető állami támogatással új mezőgazdasági vállalkozás beindítását tervezte. A megalapozott gyanú szerint a vállalkozó jogtalan előnyt ajánlott azért, hogy egy magas rangú minisztériumi tisztségviselő hivatali pozíciójából fakadó kapcsolatainak felhasználásával segítséget nyújtson a beruházáshoz szükséges pályázat sikeres elnyeréséhez és földterületek megszerzéséhez. A vállalkozó a hivatali befolyás érvényesítésével elnyerni tervezett több száz millió forintos – vissza nem térítendő – támogatás miatt várhatóan sikeres cégből 5 százalékos tulajdonrészt ajánlott a minisztériumi tisztségviselőnek. A vezető beosztású hivatalos személy az ajánlatot elfogadta, és az ígért tulajdonrészt az újonnan alapított mezőgazdasági vállalkozásban megszerezte.