Orbán döntött: azonnal stratégiai együttműködési megállapodást kötnek a Fudan Egyetemmel
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Új kormányhatározat jelent meg a kínai Fudan Egyetem magyarországi terjeszkedése kapcsán a szerda esti Magyar Közlönyben. Az Orbán Viktor által aláírt határozat szerint Palkovics Lászlónak – aki kormánybiztosként felel a Budapest Diákváros megvalósításáért, valamint a kínai egyetem hazánkba hozataláért – gondoskodnia kell a Magyarország Kormánya és a Fudan Egyetem között kötendő stratégiai megállapodás kormány nevében történő aláírásáról. A miniszterelnök nem adott túl sok időt erre Palkovicsnak, ugyanis határidőként azt szabta meg: „azonnal”.

Palkovics László szerdán jelentette be: tárgyalna Karácsony Gergely főpolgármesterrel és a beruházás helyszíne miatt érintett Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármesterrel a projekt kapcsán. Erre Karácsony úgy reagált: „Fejezze be a titkolózást a kormány, hozzák nyilvánosságra a kínai egyetemmel kapcsolatos összes eddigi kormánydöntést, megkötött, vagy előkészített szerződéseket”.

Palkovics a Fudan kapcsán hétfőn a kormánypárti Hír TV-nek is nyilatkozott, ahol arról beszélt, szerinte nem lesz ideológiai képzés az egyetemen. Igaz, ugyanazon a napon Hszi Csin-ping kínai pártfőtitkár is nyilatkozott egy külföldi lap beszámolója szerint, ő viszont azt mondta: a kínai egyetemeknek a kommunista párthoz teljes mértékben lojális, érdeklődő gondolkodókat kell nevelniük.

A magyar kormány egyébként azzal érvel a projekt megvalósítása mellett: a Fudan a világ 34. legjobb egyeteme. Az ellenzék ugyanakkor több okból is bírálja, hogy a projekt a jelenlegi feltételek mellett valósuljon meg, például azért, mert ezt a kormányzat kínai gigahitelből valósítaná meg, továbbá nemzetbiztonsági szempontból is aggályosnak tartják.

Karácsony Palkovics „ékszerdobozáról”: A csecsebecséknél jobban érdekel a magyar fiatalok lakhatása
Hutter Marianna

Karácsony Palkovics „ékszerdobozáról”: A csecsebecséknél jobban érdekel a magyar fiatalok lakhatása

– A Budapesti Diákváros egyetlen négyzetméterét sem adjuk semmiféle ékszerdobozért cserébe – jelentette ki a főpolgármester.