Már közelít a 22 500-hoz az aktív fertőzöttek száma.
Belföld
A volt főpolgármester szerint „könnyen számítani lehet egy tanácsköztársaság típusú vendettára”, ha az ellenzék nyer.
Nincs olyan jogszabály, amely a GVH hatáskörét ebben a kérdésben megállapítaná – vélte a szervezet.
Kampány a Taktaközben: fideszes plakáterdő, Zsófia biztos szavazótábora és elhaló magyarok. Nem sokkal az időközi választás előtt a helyszínen jártunk!
A délkeleti megyékben eközben akár 28 fok is lehet.
Nagy fölénnyel győzött Németh Kornélné.
Az egészségügyi szakdolgozói kamara szerint a bizonytalan jövőkép rendkívüli feszültségeket okoz.
Bogdán Gyula a voksok 58 százalékát szerezte meg a vasárnapi időközi választáson.
Úgy tűnik, nagyon kevés mellékhatása van, viszont gyorsan hat, a korai stádiumban kezelt betegeknél hamar elmúlik a láz és jobban lesznek.
Béremelés mellett már átfogó egyeztetést és egyetemi autonómiát is ígér a színművészeti új vezetése a sztrájkolóknak és a tiltakozó hallgatóknak.
A katasztrófa tízéves évfordulóján Devecseren jubileumi megemlékezést tartanak fotókiállítással, rajzpályázattal, emlékező műsorokkal.
A Demokratikus Koalíció ifjúsági szervezete állt elő az ötlettel.
Gödön épül a világ egyik legnagyobb akkumulátorgyára, amely komoly környezeti veszélyt jelent, de erről sem az állam, sem a cég nem tájékoztatja a lakosságot. A Vitatható ökopolitika sorozat a helyszínen járt, hogy a civilek esélyeiről tanácskozzon.
A Független Egészségügyi Szakszervezet kéri, hogy a szakdolgozók is kapjanak az orvosok bérrendezésével arányos emelést.
Egy másik melegrekord is megdőlt októberben.