Sulyok Tamás: Egy presszó, egy kanál méz és egy gondolatnyi tej

Sulyok Tamás: Egy presszó, egy kanál méz és egy gondolatnyi tej

Sulyok Tamás kávézik (Fotó: Sulyok Tamás / Facebook)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

– Fontos nap lesz a mai, egy jó kávé mellett indulhat is a munka. Egy presszó, egy kanál méz és egy gondolatnyi tej. Én így szeretem, és Ön? – tette fel a kérdést Sulyok Tamás köztársasági elnök közösségi oldalán

A fideszes többségű parlament egyébként hétfőn döntött arról, hogy nem indítanak megfosztási eljárást Sulyok Tamás ellen. Ezt hat ellenzéki párt amiatt kezdeményezte, mert a DK szerint Sulyok a 2000-es évek elején ügyvédként úgynevezett zsebszerződések megkötésével törvényellenesen, vélhetően bűnszervezetben, azaz más ügyvédekkel közösen, összehangoltan segített osztrák üzletembereket a hatályos magyar földtörvény kijátszásában, magyar termőföld megszerzésében. A köztársasági elnök korábban úgy reagált a vádakra, hogy ezek nem igazak, és „a rágalmazóval szemben a Sándor-palota megteszi a megfelelő jogi lépéseket”.

 

Címkék: Sulyok Tamás