Az Orbán Viktor közeli barátjának, Mészáros Lőrincnek tulajdonában álló V-Híd Építő Zrt. Debrecenben tartott gépbemutatóval egybekötött születésnapi rendezvényt pénteken – amelyről hosszú beszámolót írt az MTI is. A V-Híd Zrt. születésnapi ünnepségén működés közben mutatták be azt a korszerű vágányépítő gépsort, amelyből összesen három van Európában.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter úgy fogalmazott a rendezvényen, hogy „osztály-alapon, osztályharcos alapon gazdaságot szervezni nem lehet”. Hozzátette: „ezért amíg mi kormányzunk, a ballib csoport is megkap minden segítséget, Leisztinger Tamás vállalkozásai is megkapnak minden segítséget, Kóka János cégeit is segítjük, ugyanakkor nem vagyunk hajlandóak negatívan diszkriminálni azokat az üzletembereket és vállalataikat sem, akik köztudottan a nemzeti, konzervatív gondolkodású táborba tartoznak”. (Az egykori SZDSZ-es Kóka János korábban a Fidesz elszámoltatási célkeresztjében szerepelt, aztán már nem. Mindkét említett „ballib” úr azután kapott állami megrendeléseket a Fidesz-kormányok alatt, hogy közel került a NER-hez. – a szerk.) Szijjártó Péter jelezte: a kormány 2024-ig ötezer milliárd forintot fordít közúti és vasúti fejlesztésekre, az idén ez az összeg 300 milliárd forint.
Szijjártó a Mészáros-cég születésnapi bulijáról egy videót is közzétett a Facebook-oldalán. Bár ebben a műfajban, amikor egy politikus ellátogat egy cég rendezvényére, rendszerint a vállalat tulajdonosa, vezetője tart rövid bemutatót a politikusnak, a videó egyik jelenetében mégis a miniszter magyarázza el Mészáros Lőrincnek, hogy mivel foglalkozik Mészáros saját cége, a V-Híd. „Különlegessége, hogy nincsen vágány, csak a zúzott kő és rá tud menni, mert lánctalpas az eleje. Rá tud menni és szépen lefekteti a vágányt” – mondta Szijjártó a meglepettnek tűnő Mészárosnak. „Tehát tud menni simán?" – kérdez még vissza Mészáros, amire a helyzettől fellelkesült miniszter válaszol: „Igen, tud. Látod, ott van, lánctalppal tud menni.” „Látom, látom.” – nyugtázza Mészáros.
Mészáros Lőrinc, az alapításának ötödik évfordulóját ünneplő V-Híd Zrt. tulajdonosa az eseményen azt mondta, Magyarországnak büszkének kell lennie a magyar építőiparra, amely száz év hátrányt ledolgozva az utóbbi harminc év alatt utolérte a külföldieket. A felcsúti milliárdos úgy fogalmazott: „a Medgyessy és a Gyurcsány kormány ledarálta a magyar építőipart”. Hozzátette: 2010-től megkezdődött a fejlődés az építőiparban is, sok sikeres magyar vállalkozás nőtt fel. A válófélben lévő nagyvállalkozó tévhitnek nevezte, hogy a magyar vállalatoknak csak úgy „odaadják a munkát”, minden esetben versenyen kell azokat elnyerni – hangoztatta.
Kósa Lajos, a térség fideszes országgyűlési képviselője beszédében úgy fogalmazott: „A közbeszerzési eljárás Magyarországon nem megfelelő”, alkalmat ad például arra, hogy a konkurencia „szétkérdezéssel” akadályozza meg az eredményes eljárást. Debrecen egykori polgármestere egyúttal felhívta a figyelmet a szakképzés fontosságára az építőiparban, de arra is figyelmeztetett, hogy az európai piac elszívja a legjobb szakembereket.
Az ötéves V-Híd Zrt. „stratégiai tervezéssel átgondolta azt, hogyan fog a jövőben működni. Ennek köszönhetően számos sikeres vasútfejlesztés részese lett” – mondta ugyanott Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, megemlítve a Kelenföld-Százhalombatta, vagy a Püspökladány-Debrecen vonalszakaszt. Mészáros cégének tavalyi árbevétele csaknem 33,8 milliárd forint volt, az elmúlt öt évben hatmilliárdot fordítottak beruházásra. A rendezvényre készült sajtóanyagból egyebek között az is kiderül, hogy jelenleg a leendő debreceni BMW autógyárhoz kapcsolódó munkák közül a Debrecen-Füzesabony vasútvonal korszerűsítése az egyik fő feladatuk.
Torkosság (gula) - A Fidesz és Orbán hét főbűne, 5. rész | Magyar Hang
A Fidesz ördögi stratégiát hívott életre annak érdekében, hogy belenyúlhassanak a közösbe.