Nincs konkrét és érdemi felelőse az oltási tervnek Magyarországon, egyetlen minisztérium sem vállalta ugyanis adatkezelőként a felelősséget érte – mondta Ujhelyi István (MSZP) európai parlamenti képviselő szombati online sajtótájékoztatóján. Az MTI által is idézett szocialista EP-képviselő – aki egy Facebook-bejegyzésben is – ismertette két hónapon át tartó levelezésének eredményét a kormány különböző minisztériumaival – az egészségügyért felelős Emberi Erőforrások Minisztériumával, a Miniszterelnökséggel, valamint a belügyi és a külügyi tárcával –, amelyből két hónap alatt sem derült ki, hogy ki a felelős az oltási tervért a kormányban.
Ujhelyi István az online sajtótájékoztatón beszélt arról is, hogy a mielőbbi nyitáshoz, a kis- és középvállalkozások fellélegzéséhez szükség van a mielőbbi tömeges átoltottságra. Emlékeztetett, hogy az Európai Bizottság először tavaly júniusban hívta össze a tagállami kormányfőket és tájékoztatta őket a közös vakcinabeszerzés lehetőségeiről. Majd október elején Brüsszel már konkrét oltási tervvel állt elő, megkötötte a konkrét keretmegállapodásokat a vakcinákról, amelyeket a tagállamok által kötött szállítási szerződések követtek – mondta.
– Miközben Magyarországon csak egy „totószelvénynél rövidebb oltási tervecske” érhető egyelőre el nyilvánosan, addig például Spanyolországban, Németországban vagy épp az Egyesült Királyságban részletes, átfogó anyag érhető el, a skót kormány tájékoztatója pedig magyar nyelven is elérhető – ismertette. Ujhelyi úgy fogalmazott: míg más uniós tagállamokban a kormányok tisztességesen és hitelesen tájékoztatják a lakosságot, addig a magyar kabinet még azokat az információkat is „pártpolitikai érdekei szerint csepegteti”, amelyeket birtokol.
Ujhelyi István felszólította a kormányt, hogy „hagyja abba a hazudozást”, és mielőbb hozza nyilvánosságra a teljes, átfogó és részletes oltási tervet.
A vakcinabeszerzésekkel kapcsolatban a magyar kormányzat többször is elégedetlenségét fejezte ki Brüsszellel szemben, és többek között ezzel indokolták, hogy orosz és kínai irányba is nyitottak oltóanyag-ügyben. A Moszkvába látogató Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter pénteken jelezte, kétmillió – azaz egymillió ember beoltására alkalmas – orosz vakcinát vásárol a magyar kormány.