
A Népszava információi szerint az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKF) levélben arra utasította a centrumkórházak igazgatóit, hogy a koronavírus-járvány súlyosbodása, illetve az egyre több kórházi kezelésre szoruló beteg ellátása miatt kezdjék meg a halasztható műtétek elhalasztását, és erről értesítsék az érintett betegeket.
Az OKF főigazgató-helyettese, Takács Péter által küldött levél így fogalmaz: „A COVID kapacitások bővítéséhez szükség lehet az elektív (tervezhető) ellátások (műtétek és fekvőbeteg-ellátások) korlátozására, hogy megfelelő mennyiségű humánerőforrás álljon rendelkezésre a COVID osztályokon”.
A rendelkezések részletezésében azt írják, hogy a már befektetett betegek műtéteit lehetőség szerint el kell végezni. Akiket még nem fektettek be a kórházba, azok „megkeresése történjék empatikusan: kellő rutinnal rendelkező kollégák, megfelelő hangvétellel rendezzék a lemondásokat”.
A daganatos, illetve más okból sűrgős beavatkozást igénylő betegek ellátását ez a korlátozás nem érinti. A kórházak ágyainak ötödét kell a covidbeteg számára felszabadítani, ezek tizedét pedig lélegeztetőgéppel is fel kell szerelni.