A koronavírus-járvány kezelését célzó, az ellenzéki pártok szerint elégtelen kormányzati intézkedések megvitatására hívták össze.
Belföld
Szerintük a kormány nemcsak a magyarok egészségét, hanem megélhetését is veszni hagyta.
3682 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 273-an vannak lélegeztetőgépen.
Az emberek 75 százaléka egyetért azzal, hogy megfelelő szigorítások mellett újra lehetne nyitni az éttermeket is, elsősorban a teraszokat.
Jelenleg 431 helyen látnak el feladatot. 72 alkalommal kellett fellépni bűncselekmény vagy szabálysértés miatt.
Január 31-én éjfélkor felkerültek a Parlament honlapjára az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatai. Mi áll bennük?
Szarvasi lámpákat készít manufaktúrájában a bezárt gyár egykori mérnöke. Riport!
A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +5 fok között valószínű.
Áder korábbi 3,9 millió forintos megtakarítása több mint 27,4 millió forintra nőtt a 2020-ban leadott nyilatkozathoz képest.
A párt szerint a korlátozások fokozatos feloldására lenne szükség.
Egyelőre nem tudni, hány ember beoltására lesz elegendő a vasárnap érkezett vakcinamennyiség.
A gyűlés helyszínén tartózkodókat a rendőrök igazoltatták és figyelmeztették, de volt, aki ellen feljelentést is tettek.
A volt dékán szerint elfogadhatatlan, hogy utódjának a saját véleménye fontosabb volt, mint az általa vezetett kar tanácsának döntése.
A KDNP elnöke azért mondatná le a főpolgármesteri hivatal egyik munkatársát, mert az érintett szerint jogi szempontból illegitim a gyerekek megkeresztelése.
A korábbi washingtoni nagykövet szerint az új amerikai kormányzat napirendjén kiemelt szerepet játszik majd a demokrácia hanyatlásának megállítása.