Laokoón-csoport a Tabánban

Laokoón-csoport a Tabánban

Nagy török kupolatér a Rác fürdőben (Fotó: Székelyhidi Balázs)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Két hónapja jelentették be, hogy a Rác fürdő idén, húsz év szünet után ismét megnyitja kapuit. A Zsigmond király óta létező, a törökök által felvirágoztatott fürdővel durvábban bánt a történelem, mint budapesti társainak többségével. A háborúban az épület nagy része tönkrement, az 1960-as években csak részlegesen állították helyre, 2002-ben pedig az akkori tervek szerint két évre bezárták: húsz év lett belőle. Most reménykedünk, hogy 2022-ben már valóban beléphetünk az épületbe.

Pocakos és izmos férfiak zuhanyoznak a Rác fürdő grandiőz csarnokában. A hátukat, a nyakukat masszíroztatják a vízsugárral olyan kifacsarodott pozitúrákban, mintha csak most léptek volna ki a Laokoón-szoborcsoport márvány alakjai közül. Természetesen nem nyitott meg a két évtizede zárva tartó, az utóbbi időben nem a gyógyvizéről, hanem a botrányairól elhíresült fürdő. A kép közönséges rajz, a kiegyezés korából való. A tulajdonos, a zuhanycsarnokot a neves építésztől, Ybl Miklóstól megrendelő Heinrich Nepomuk János rajzolta.

Kimustrált hűtő és penészes ágynemű

A csarnokot, ha akarnám, sem láthatnám. A második világháborúban bombatalálatot kapott, a 60-as években pedig a romokat elbontották. Nemrégiben ugyan Dévényi Tamás, Kis Péter és Pethő László építészek – a Rác fürdő helyreállításának egyik lépéseként – az egykori tervek, a megmaradt falminták alapján rekonstruálták, ám, ahogy Szabó Levente tíz éve született szakkritikája megállapította, sajnos nem az eredeti helyén. A helyreállított zuhanycsarnok viszont hasonlóképpen gyönyörű, mint az eredeti lehetett, akkor is, ha észrevenni rajta az eltelt tíz év gondozatlanságát. Szép, mint a korhű módon rekonstruált, ám az idő múlását szintén magán hordozó többi belső tér.

A régi épület Ybl tervezte architektúráját tíz éve a külső falakon is helyreállították; sajnos a hozzá illeszkedő, az eredeti alaprajzot követő modern részletek egyelőre nem tűnnek feltétlenül időtállónak. A fürdő belső terei közül néhány kifejezetten nyomasztó élmény. Van, ahol kimustrált hűtőszekrény, félig tönkrement bútorok állnak, mintha egy sablonosan díszletezett szociodráma alkalmi szereplőivé váltunk volna hirtelen. Ahogy a felújításban érdekelt egykori társtulajdonos, Prekuta Bálint panaszolta a Hvg-nek: „Európa-szerte is kuriózum lenne a gyógyvizes ingatlanegyüttes, a 8800 négyzetméteres termálfürdő és hozzá szervesen kapcsolódó 8000 négyzetméteres hotel.” És mégis: ha árad a Duna, vízben áll a gépészet, a szállóban pedig mindeközben penészesedik a vendégeknek felhúzott ágynemű.

Kücsük Ilica

A 145 éves török megszállás néhány jövevényszón túl egyetlen igazán maradandót hagyott ránk. A fürdőkultúrát. Persze a törökök csak a meglévő adottságokat aknázták ki, és teremtettek hozzá – a kor színvonalán – turizmust is. Budapestnek máig páratlan kincse, hogy területén számos – hagyományosan négy kategóriába sorolt – gyógyforrás található. (A kategóriák: a Gellért-hegyi csoport a Gellérttel, a Rudassal, a Rác fürdővel, a Hungária-forrással; a József-hegyi csoport a Királlyal, a Lukáccsal, a Császárral, a Margitszigettel; az északi langyos források Csillagheggyel, a Rómaival; az artézi kutak a Széchenyivel és részben a Gellérttel és a Rudassal.) Igaz, a Rác helyén a törökök előtt is létezett már egy szegényes fürdőház Zsigmond korától kezdve; Mátyás idejében a létesítményt már Király fürdőnek hívták, mert valószínűleg fedett, boltíves folyosó kötötte össze a palotával.

A fürdőkultúrát elsősorban vallási okok miatt fellendítő törökök masszív falakat építettek, a mai fürdő legrégebbi része, a török kupola (eredetileg Kücsük Ilica, azaz kis fürdő) is ebből az időszakból való, harmincegy évvel a megszállás kezdete után, 1572-ben emelték. Szerencsére nemcsak a falak, de az ablaknyílások, a boltívek egy része is megmaradt a későbbi vakolások, téglaburkolások alatt, ezért Dévényi Tamásék az eredeti állapotot idézhették meg a rekonstrukció során. Szokoli Musztafa budai pasa egyébként nemcsak a Rác fürdőt építtette át, de ő bővíttette ki a mai Rudast, Császárt és Lukácsot: mindegyik márványmedencét kapott; elődje, Arszlán pasa pedig a Király fürdőt építtette fel. (Napjainkban három, markáns török építészeti emlékeket őrző fürdőnk működik: a Rudas, a Király és a kevésbé ismert, a Lukács és a Császár ölelésében található, az irgalmasok által üzemeltetett – korábban a Császárhoz tartozó – Veli bej.)

Fürdővárosi központ

A Rác – amely a fenti felsorolásban egyelőre nem szerepelhet – Buda 1686-os felszabadítása után nem sokkal már ismét fogadott vendégeket. A kalcium-magnézium-hidrokarbonátos keserű és jódos-brómos vizű, a reumás ízületi gyulladásokra, köszvényre, gerincbántalmakra, keringési zavarokra, idegzsábára, porckorongsérvre javallt fürdő (és ivókúra) a törökök távoztával is népszerű maradt. Aranykorát a XIX. század második felétől élte, akkor vásárolta meg a létesítményt Heinrich Nepomuk János, és Ybl Miklós tervei alapján romantikus és neoreneszánsz stílusban kibővíttette. Az 1930-as években a főváros kezébe került és immár nevet váltott Szent Imre fürdővel Budapestnek a régi Tabán lebontása után nagyszabású tervei voltak. Újjáépítését és átalakítását követően a Rác-Szent Imre lett volna a tabáni fürdőváros központja. A zöldterületet szinte teljesen eltüntetni akaró tervet a háború miatt előállt pénztelenség és az ostrom rombolása meghiúsította. Maga a fürdő is súlyos károkat szenvedett.

Az ideiglenesen kijavított, csonka, akkor még Imrének nevezett Rác viszonylag hamar, 1945 nyarán kinyitott, akárcsak társai, amelyek közül a Széchenyi már 1945 márciusában fogadta a vendégeket. A harcok alatt ugyanis a fővárosi vízszolgáltatás megsérült, a fürdőszobák – a lakások közel 40 százalékában volt már ekkoriban – nagy része használhatatlanná vált. A pestiek többsége tehát tisztálkodni a közfürdőkbe járt. Beszédes adat: a Széchenyi gőz- és kádfürdőit 1938-ban 334 ezren, 1946-ban viszont már 823 ezren használták. Hiába javították ki idővel a vezetékeket, a fürdők egyre népszerűbbek lettek. (A kis befogadóképességű Király forgalma 1938 és 1974 között 44 ezerről 190 ezerre növekedett.)

18 szint, 500 autó

A különösen rossz állapotban lévő Rác felújítását az Erzsébet híd átadása és a hozzá kapcsolódó korszerűnek vélt átalakítások is szükségszerűvé tették. 1963-ban a fürdőt bezárták; ekkor már készen állt az az idősebb Janáky István által készített grandiózus terv, amely az épület nagy részét megsemmisítette volna, és az új architektúra mögött, a háromemeletes fürdőben csak a műemlékként nyilvántartott török medencét és a két Ybl-féle kupolacsarnokot kívánta megtartani. A fürdő mellé 18 szintes gyógyszállót képzelt el közel 500 autó befogadására alkalmas parkolóval. Janáky a szálloda parkját is kiterjesztette volna, ezért bontásra ítélte a Bethlen-udvart és a Döbrentei utcai házakat. A nagyra törő ötletekből végül semmi nem lett, csupán az Erzsébet híd lejárói alatt kapcsolták össze parkos sétánnyal a Rác fürdőt a Rudassal. A helyreállítás jóval szerényebb módon valósult meg, viszont Janáky korábbi terveivel szembemenve az Ybl-féle zuhany csarnokot megsemmisítették. Az Erzsébet híd 1964-es átadásával „megnyílt” a Hegyalja úttól a Rákóczi úton át a Keletiig (és messze azon túl is) tartó, ma is gyakorlatilag autópályaként funkcionáló útszakasz, és az egyre erősebb zajban és benzingőzben a csonkán maradt Rác fürdő csak vegetálni tudott. Már 1969-ben újabb felújítási ötletek születtek, ám a Budapesti Fürdőigazgatóság helyébe lépő Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) csak az ezredforduló idején vont be két céget az átalakításba.

A Rác fürdő 2002 júliusában bezárt, akkor úgy gondolták, hogy csupán két évre. A BGYH létrehozta a Rác Nosztalgia Kft.-t 75 százalékos magántőkével, ám a felújítás 2005-ig el sem kezdődött. Időközben a Rác Nosztalgia Kft. belefulladt a felvett hiteleibe. 2012-ben a BGYH-val vívott pénzügyi vitát követően öncsődöt jelentettek, majd hosszú huzavona kezdődött, hogy átvállalja-e az adósságot a főváros, és megnyitja-e a fürdőt. Nem nyitotta meg, pedig a Rác felújítása 2010-re gondos munkával elkészült. Az építészek aprólékos műemléki rekonstrukcióval állították helyre az eredeti állapotot, ahol ezt még megtehették. Az épület nemcsak kívülről nyerte vissza régi architektúráját, tetődíszeit és törtfehér színét, de elkészült a helyreállított Ybl-féle zuhanycsarnok (igaz nem egészen ott, ahol korábban az izmos és kövér férfiak zuhanyoztak), a teljes pompájában visszaállított kupolacsarnok, és rekonstruálták a vakolt felületeket is. (A belső tereket kívül nyers betonformák jelzik.) Ezt egészíti ki az eredeti alaprajzot követő, a régit körülfogó modern épület, ahol a gyógyszálló is helyet kapott.

Lesz-e még sósfürdőnk?

Ha minden igaz, a főváros által végül visszavett, és az ismét a BGYH-hoz került Rác fürdő jövőre – miután a tízévnyi használaton kívüli állapotból származó hibákat kijavították, és az épületegyüttest másodjára is helyreállították – megnyílik. A fürdő tehát visszakerült testvérei társaságába, hiszen a BGYH üzemelteti egyebek mellett a Széchenyit, a Gellértet, a Rudast, a Lukácsot, a Királyt, a Dandárt, a Paskált, a Palatinust, a Pünkösdfürdői, a Római és a Csillaghegyi Strandfürdőt. Nagy kérdés persze, hogy mennyibe kerül majd a belépő. A fenntartó ugyanis évek óta nem a főváros lakosainak pénztárcájához méri a tarifát, hanem a turistákéhoz. A budapestiek nem kis része csupán orvosi javallattal (és a hozzáigazított méltányos ár megfizetésével) tudja igénybe venni saját gyógyvizeit.

Ha a Rác valóban megnyitja kapuit, egyetlen jelentős fürdőügy marad már csak terítéken: az 50-es években eldózerolt – szintén Ybl tervezte –, lágymányosi, egykori Erzsébet Sósfürdőé. Ennek helyén ma a Szent Imre kórház áll. A hajdani gyógyforrások többsége elapadt vagy elfolyt más irányba, mára csupán egyetlen használható maradt a Halmi utca közelében. Amikor idén március elején felröppent a hír, hogy az eredeti hely közelében, modern formában újjáépül a létesítmény, akkor feltehetően ezt a forrást kívánták hasznosítani. Az Erzsébet Sósfürdő újranyitása nem először merül fel, a Demszky-korszakban is szó volt róla. Érdemes azonban az elővigyázatosság: az év eleji beharangozó írásokat ugyanis mély hallgatás követte.

Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang karácsonyi dupla számában, annak is a Budai Hang mellékeltében jelent meg, december 17-én.

Fizessen elő a Magyar Hangra!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Keresés

Árnyék podcast – A vert sereg