Legyen a Horváth-kertben Budán / Szombaton este fél nyolc után – az egykori Budai Színkör helyszínét idézi az örökzöld sláger, a város azon részét, ahová nyaranta tömegek zarándokoltak el. Története öt évvel a pesti Nemzeti Színház 1837-es felépülte utánra nyúlik vissza, amikor a temesvári színigazgató, bizonyos Huber Ignác fejéből kipattant az ötlet, hogy város túlpartján is kellene színi előadásokat tartani. Leginkább a kánikula idején, amikor a pesti polgár amúgy is a budai hegyek között keres menedéket. A mai Alagút utca és Krisztina körút által határolt területre esett Huber választása: itt, az ekkor még igencsak falusias helyszínen építette fel a favázas szerkezetű színházépületet – Ságody József tervei szerint – és egy vendéglőt.
A Horváth-kert 1843 májusában nyílt meg, Huber Ignác elképzelése azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: „A pestiek még nappal sem igen járnak Budára, hát még este, midőn a sírhoz hasonlít az egész szomorú város.” Emiatt német nyelvű előadásokat tartottak, de az ezerkétszáz néző befogadására alkalmas tér erre a célra is túl nagynak bizonyult.
A szabadságharc idején, május idusán innen lőtte a honvédség a várfalat, de nyár végén már újra játszottak itt. A következő évtizedekben a színkör működött ugyan, de mindig más állt az élén. 1870. február 7-én bizonyos szempontból új időszámítás kezdődött a színház életében: Buda város közgyűlése ekkor tiltotta be színházaiban a német nyelvű előadásokat. A későbbiekben a magyar társulat élén is évről évre váltották egymást az igazgatók, tiszavirág-életűek voltak a sikerek is, néha hetekig szüneteltek az előadások.
1883-ban felmerült az épület lebontása, de a város köztörvényhatósága végül a Nemzeti Színházhoz csatolta, mondván, „Csináljon vele, amit akar. Komédiáztasson benne csepűrágókkal, vagy adja ki czirkusznak. Legrosszabb esetben bontassák le. Úgyis elég kellemetlenségébe és anyagi áldozatába került eddig a városnak.” Ekkor lépett színre Krecsányi Ignác, a debreceni színtársulat igazgatója, aki meggyőzte a Nemzeti akkori direktorát, Paulay Edét, hogy bízza rá a színkört. A kilátástalannak tűnő helyzet ellenére Krecsányiéknak sikerült megtelepedniük, és harmincegy évig szórakoztatták az idelátogatókat a város nyári „kőszínházában”. Itt tűnt fel Medgyaszay Vilma, Beregi Oszkár, Környei Béla, majd Darvas Lili, de itt játszották a Cyranót is Pethes Imre legendás alakításában.
Az első világháború kitörésekor fentről érkezett utasításra Krecsányi beszüntette a színjátszást. „Augusztus 3-án, az utolsó előadás után vezérkarával – Orbán Árpád karnaggyal, Tábori Emil színésszel és Smolik Lőrinc titkárral – utolsónak hagyta el a színház előcsarnokát. Ekkor hangos zokogással a színház oszlopának borult: az eddig délceg igazgató percek alatt megtört, szótlan öregúrrá változott – írta róla Tábori Emil a Színészek Lapjában.
Krecsányit 1915-ben egy újabb temesvári, Sebestyén Géza váltotta a poszton. A „színházi világ új Napóleonjá”-nak köszönhetően vált valódi fogalommá a Budai Színkör, amit mindezek ellenére a főváros vezetősége 1924- ben újfent le akart bontani, de ezt ismét sikerült megakadályozni, bizonyos átépítéseket, korszerűsítéseket viszont kötelesek voltak Sebestyénék elvégezni. A 2,5 milliárd koronába került rekonstrukció során a színpad új, tűzálló tetőt kapott, a régi faváz helyett kőfalak futottak végig, az épületet aláfalazták, új előcsarnokot építettek, a nézőtér és a színpad közé – tűzrendészeti okokból – vasfüggönyt szereltek fel (amit a megszűnt Várszínház hagyatékából kaptak meg), a nézőtérre pedig új zsöllyéket telepítettek.
Eljött az újabb aranykor: a prózai darabok mellett előtérbe került az operett. Itt debütált Zerkovitz Béla, Lajtai Lajos, Buday Dénes, de itt aratta pályája legnagyobb diadalait Honthy Hanna is. Például a Régi nyárral, amelyben Békeffi István és Lajtai Lajos híressé vált, cikkünk elején idézett dala is elhangzik. Sebestyén váratlan halálával úgy tűnt, a Budai Színkör is bezárja kapuit, de végül testvére, Mihály – a Miskolci Nemzeti Színház akkori vezetője – tovább vitte a stafétát. Az ő idején mutatták be nagy sikerrel Buday Dénes és Szilágyi László operettjét, a Csárdást Honthy Hannával, Csortos Gyulával, Páger Antallal, Rózsahegyi Kálmánnal, Fejes Terivel, Verebes Ernővel, Gárdonyi Lajossal.
Bár a Budai Színkör egy pillanatra visszanyerte korábbi fényét, a város körülötte egyre gyorsabban változott. 1936 őszén a Csárdás utolsó előadása után a városi tanács végleg megpecsételte a Budai Színkör sorsát. Egy évig üresen árválkodott, betört ablaküvegekkel, gazdátlanul várta sorsát. 1937 novemberében rombolták földig.
„Meghalt a Budai Színkör?— éljen a Budai Színkör!” – írta 1937-ben Az Ujság. Mint a cikkből kiderül, a főváros tervei között szerepelt az új budai színház felépítése, melyet pályázat útján akartak megvalósítani. „A pályázóknak 50 000 pengő készpénzt kell letétbe helyezni, ennek a felét a vállalkozó az építkezés megkezdésekor visszakapja. másik fele azonban biztosítékképpen a főváros kezén marad. (…) Remélhető, hogy a Budai Színkör nem jut a régi Nemzeti Színház sorsára, amelyet ugyancsak azzal romboltak le, hogy a legközelebb a helyén felépítik az újat: a Nemzeti Színház felépítése még ma is csak távoli tervnek számít. Akármennyire sietve írják is ki a pályázatot, annyi biztos, hogy ebben az évben Budának nem lehet színháza. A polgármester már is utasította a kertészeti hivatalt, hogy a színház lebontásának befejezése után azonnal kezdje meg a Horváth-kert parkírozását.”
A Déryné Játékszín tervét azonban a közelgő világháború végleg elsöpörte.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2023/24. számában, a Budai Hang mellékletben jelent meg június 16-án.
