Mosolyog itt mindenki, de hogyne mosolyogna ez a tíz feketébe és fehérbe öltözött fiatal, amikor a mai napon nemcsak szívük választottjával kelhetnek egybe, hanem ráadásul még egy modern és minden igényt kielégítő lakást is kaptak hozományul társadalmunktól – mondja erőltetett pátosszal a mikrofonba Rozsos István rádióriporterként az 1960-ban készült Két emelet boldogság nyitójelenetében. A korszak égető társadalmi problémája áll a film középpontjában, mely az újonnan épült ház összkomfortos lakásaiba költöző öt különböző státuszú család mindennapjait mutatja be. Bár a történetben megjelenő „Új utca” valójában az albertfalvai lakótelep volt, de forgathatták volna akár a város másik végén, ahol már két évvel korábban megkezdődött a kor egyik legizgalmasabb építészeti kezdeményezése, az óbudai kísérleti lakótelep kialakítása.
A második világháború után a budapesti lakhatási válság enyhítésére két lehetősége volt a döntéshozóknak: meggyorsítják az építési technológiákat, illetve több, de kisebb alapterületű lakást építtetnek. Még a házgyári panelek megjelenése előtt, de már a szocreál „fénykora” után vágtak bele az óbudai mintatelep előkészítésébe, amely egy 15 éves lakásépítési terv részeként valósult meg: a kitűzött idő alatt egymillió lakást kívántak megvalósítani.
Az Építésügyi Minisztérium Egressy Imre főmérnök közreműködésével 1958-ban nyílt pályázatot írt ki a korábbi sztenderdnél kisebb, de magasabb komfortfokozatú lakások tervezésére. A pályázatban a kor szellemiségétől merőben idegen liberalizmus tükröződött: a szinte szabad kezet kapott tervezők – köztük olyan neves építészek, mint Böjthe Tamás, Dul Dezső, Körner József, Köves Emil és Rimanóczy Jenő – a praktikumot és költséghatékonyságot figyelembe véve, de igényesen, karakteres egyéni megoldásokat alkalmazva alkották meg a korszerű városi lakásformákat és típusházakat. A beérkezett 180 pályamunka közül húszat ítéltek megvalósíthatónak. A Váradi utca–Bécsi út–Reménység utca–Zápor utca által határolt területen 1964-ig 701 lakás épült meg (bár az eredeti célkitűzés az volt, hogy 1963-ig 1550 lakás készül el), a húszféle épületfajtából harmincat húztak fel (vagyis a korabeli propaganda narratíváját követve összesen nagyjából százemeletnyi boldogság született).
A külső folyosós lakóházak, belső folyosós garzonházak, a különböző emeletmagasságú pontházak és a minisztérium külön megbízásából megszületett belső kétszintes lakásokat magukban foglaló sorházak egyaránt hatással voltak az építőanyag-felhasználás, az építési technológiák, a lakberendezés és a bútorgyártás átalakulására is. Utóbbit a nagyközönség nem fogadta túl jól: sokan nehezen váltak meg a korábbi évtizedekben használatos, robusztus bútoraiktól, a kombinált szekrénytől, a tükrös rekamiéktól. A modern bútorzatok egy új korszak kezdetét szimbolizálták, nem győzte ezt eléggé hangsúlyozni a korabeli sajtó.
A budapesti lakáspiacot akkor meghatározó bérházakkal szemben itt már minden lakáshoz saját fürdőszoba tartozott, ahogy a beépített szekrénysor, a linóleumpadló és harmonikaajtó is újdonságnak számított – ezek szintén pályázat útján születtek meg. A két háború közötti tágasabb polgári tereknél némileg szűkebb lakások jöttek létre, a méretek drasztikus csökkentése leglátványosabban a konyhát alakította át: az előregyártott bútorok, a beépített mosogató és sütő merőben új életformát nyújtott, és az összenyitható szobákkal ötvözve mintegy előrevetítette a rendszerváltás után elterjedt amerikai típusú konyhákat.
Az óbudai kísérlet legsikeresebb lakóháza az első Ybl-díjas női építész, Mináry Olga 527-es jelzésű munkája lett, amelyet 1960-ban típussá nyilvánítottak. A lakásokat elsősorban az óbudai téglagyárban dolgozóknak utalták ki, de az értelmiség köréből – orvosok, művészek – is többen költöztek ide. Később a környéken épült bölcsőde és iskola is, továbbá néhány pavilon, ahol hentes, zöldséges és közért működött. A kísérleti jelleget azonban hamar eltörölte a szovjet mintájú házgyári lakótelepek megjelenése, a panelprogramban már nem használták fel az itt kipróbált típusterveket. Ezekről ugyanis az évek során kiderült, gazdaságosan nem reprodukálhatók, de a kis méretű lakások előregyártott berendezése is nagyon drága volt. A tömeges lakásépítésekkel a házak mérete is fokozatosan nőtt: 1970-ben Óbudán átadták az ország máig legnagyobb lakóházát, a 300 méternél is hosszabb, 884 lakásos Faluházat.
A mintatelep házai mára jórészt elvesztették eredeti karakterüket, a homlokzati festések sok helyen elszürkültek, megkoptak, de még mai szemmel is jól látható, hogy miért számítottak saját korukban előremutatónak. A második világháborút követő modern építészet alkotásaiban sokan nem fedezik fel az értéket – a kormány tagjai egészen biztosan nem –, így a kísérleti telep házai nem kapták meg a műemléki védettséget.
A Váradi utca és Vörösvári út találkozásánál, a házak között egy szintén izgalmas, és jobb sorsra érdemes építmény bújik meg. Az óbudai kísérleti lakótelep kiszolgálásra épült fel 1968-ban a gázfogadóépület, ennek feladata a nagy-, nagyközép- vagy középnyomáson érkező gáz nyomásának csökkentése, valamint a rajta áthaladó, a közeli lakóházak felé induló gáz mennyiségének mérése volt. A futurisztikus, ufó alakú gázfogadóból végül típusterv lett, országszerte több helyen tűntek fel akkoriban hasonló épületek.
Nem tudni, mi lesz az ufó alakú gázfogadó sorsa (Fotó: Magyar Hang/Makrai Sonja)
A funkcióját vesztett, leromlott állagú pavilont 2020-ban a fővárosi vagyonkezelő eladásra bocsátotta, de mint azt Erő Zoltántól, Budapest főépítészétől megtudtuk, bár akadt érdeklődő, az épület még mindig nem talált gazdára. Szabó Máté építész, a kísérleti lakótelep lakója 2020 őszén nyílt levélben kérte a főépítészt, kapjon helyi védelmet az ingatlan, amit a következő évben meg is szavaztak, így ez az első hatvanas évekbeli alkotás, amely elnyerte ezt a minősítést a fővárostól. A helyi védelem elengedhetetlen a megmaradás szempontjából, hiszen megóvhatja a művet a bontástól, és korlátozhatja az átépítést. Az épület állagmegóvására viszont jelenleg nincs lehetőség. Erő Zoltán elárulta, utoljára 2018-ban kaptak műemlékvédelmi támogatást, jelenleg a kormány intézkedései, vagyis a jelentős elvonások miatt komoly hiánnyal küzd a főváros, így az ilyen típusú munkálatokra nincs lehetőség.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2023/33. számában, a Budai Hang mellékletben jelent meg.
