Ősztől új időszámítás kezdődik a Margit körúti Átrium életében

Ősztől új időszámítás kezdődik a Margit körúti Átrium életében

Átrium: teljes függetlenség és művészi szabadság (Forrás: Átrium/Facebook)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Tizenkét év után, július 14-én az utolsó évadát zárja a Kultúrbrigád csapata a Margit körúti Átriumban, amelynek üzemeltetésébe hét éve kezdtek bele. Az elmúlt időszakban a kormányzati megszorítások és a támogatások aránytalanságai ellehetetlenítették a független alkotócsoport munkáját, így végül kénytelenek voltak a bezárás mellett dönteni. – Egy olyan intézményt tartunk fenn, amelyben egy ember három helyett dolgozik, ahol egy pillanatra sem lehet nem százhúsz százalékot nyújtani, ahol minden egy hajszálon múlik. Azelőtt szeretnénk befejezni, hogy ez elkezdene látszani a művészeti munkánkon, kollégáink mentális és fizikai egészségén. A jelenlegi helyzet emberileg és szakmailag is fenntarthatatlan. Elfáradtunk, mert ez a most már öt éve tartó kötéltánc pont azt a kíváncsi és alkotni vágyó energiát veszi el mindenkitől, amiért érdemes és élvezetes színházat csinálni – írták tavalyi közleményükben.

Az Átrium 2019-ben, a kulturális taotámogatások megszüntetése után azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy kaparós sorsjegyek formájában várt működési hozzájárulást, 2022 nyarán pedig a színházszerető közönség gyűjtött össze az intézmény számára egy jelentősebb összeget, és több budapesti kávézó is felajánlotta egynapi kávébevételét. Több önkormányzat is a színház segítségére sietett, így a főváros és a II. kerület vezetése mellett a XIII., a XI., a VII. és az I. kerület is beszállt az akcióba, de a működéshez szükséges teljes összeget az önkormányzatok együtt sem tudták volna kigazdálkodni, illetve a civil támogatás sem bizonyult elegendőnek. Mint azt tavaly a Budai Hang megírta, Zsedényi Balázs, az Átrium operatív vezetője szerint Magyarországon magánszínház csak állami támogatással együtt működtethető – legalábbis az általuk megfelelőnek tartott színvonalon, a munkatársak kizsákmányolása nélkül. Ehhez a jegybevételen felül 200–300 millió forintnyi dotációra van szükség.

Amikor kivezették a kulturális taót, azt egy úgynevezett többlettámogatási rendszerrel helyettesítette volna a kormányzat, ám ebből a keretből az Átriumnak 2022-ben egyetlen forintot sem ítéltek meg, míg például a Turay Ida Színház és a Karinthy Színház 300-300 millió forintot, a Játékszín pedig 200 millió forintot kapott. Mindeközben az energiaárak növekedése és az infláció is tízmilliós nagyságrendű összeggel dobta meg a kiadásokat, a színház költségvetéséből a menedzser szerint elsősorban továbbra is a hozzávetőleg 200 milliós állami forrás hiányzott. A kulturális tárcától 2022-ben mindössze 17 millió forintos támogatást kaptak.

A most záruló utolsó évadban a repertoáron lévő előadások búcsúznak el az épülettől. A világhírű Tony-díjas Broadway-musical, az elmúlt években töretlen sikerrel futó Az őrült nők ketrece tizedik évfordulóján, július 11-én köszön el az Átriumtól – erre az előadásra már hetek óta nem lehet jegyet kapni. Olyan meghatározó produkciókat ugyanakkor még el lehet csípni, mint Rainer Werner Fassbinder A félelem megeszi a lelket című filmjének színpadi adaptációja Hernádi Judittal és Bányai Kelemen Barnával a főszerepben; Totth Benedek Holtverseny című regényének feldolgozása Katona Péter Dániel előadásában; a Holt költők társasága című kultikus, Oscar-díjas film színpadi adaptációja Vidovszky György rendezésében; a Hannibál tanár úr Mucsi Zoltánnal a címszerepben; vagy Alföldi Róbert főszereplésével Klaus Mann Mefisztójának kortárs kabaréváltozata. A Kultúrbrigád július 14-én A Bastille lerombolása, avagy az utolsó vacsora című zenés esttel búcsúzik az épülettől. Pontosan még nem tudni, mi lesz a produkciós cég sorsa, korábban az Örkény Színház felajánlotta, hogy befogadja valamely előadását, de sajtóinformációk szerint más helyszínnel is folytatnak tárgyalásokat a játszási lehetőségekről.

Ami biztos, hogy ősztől új időszámítás kezdődik az Átrium életében: több független társulat együttműködésében üzemel tovább az intézmény, amely a független színházi műhelyek számára befogadóhelyként szolgál majd. A Pintér Béla és Társulata, a Dumaszínház, a Delta Produkció, a Jurányi Házat is üzemeltető Füge Produkció és az Orlai Produkciós Iroda részvételével megvalósuló kollaboráció célja, hogy az Átrium elmúlt 12 évének színházi hagyományaihoz és szakmai sikereihez méltó színvonalas és sokszínű, a minőségre garanciát vállaló műsor álljon össze, igazodva a Margit-negyed lokális igényeihez és az épület adta lehetőségekhez.

– Megtisztelő egy ilyen rangos konzorcium tagjának lenni. Mi a megalakulásunk óta keressük az új formákat, együttműködési lehetőségeket független és struktúrán belüli szervezetekkel, a Füge Produkcióval az együttműködésünk 15 éves múltra tekint vissza – nyilatkozta a Budai Hangnak Orlai Tibor, az Orlai Produkciós Iroda alapítója. – Meggyőződésünk, hogy a jelen helyzetben, a folyamatosan egyre nehezedő gazdasági körülmények között a különböző független szervezetekben meglévő szakmai, anyagi, alkotói energiák koncentrációja, a közös gondolkodás az egyetlen lehetséges út. Most az Átrium lehetőséget ad arra, hogy egy befogadóhelyszín koprodukcióban tudjon működni.

Orlai Tibor szerint lényeges, hogy az Átrium egy egységes arculattal rendelkező játszóhely legyen, ahol az együttműködő partnerek megőrzik integritásukat, önállóságukat, de az oda születő előadások egymást erősítsék, egymással komplementerek legyenek és egyértelműen a nagyobb nézőszámhoz igazodó rétegszínházi portfóliót erősítsék. – A mi életünkben ez az együttműködés, nem jelent alapvető változást: mi sehova nem költözünk, az Orlai Produkció az évad második felétől, maximum 1-2 este fog az Átriumban játszani. A repertoárbővítés, az újabb művészi kísérletezések mentén közelítünk ehhez az együttműködéshez – hangsúlyozta a szakember.

Mint azt Orlai Tibortól megtudtuk, az új intézmény működtetésére alakult egy szervezet, amely összefésüli a partnerek szakmai igényeit és biztosítja, hogy minden tag megkapja a megfelelő felületeket, és így büszke részese legyen az együttműködésnek. – A tagok közül mindenki elfogadja, hogy Pintér Béla társulata havonta körülbelül húsz előadást fog tartani, ehhez igazítjuk a saját céljainkat, művészi elképzeléseinket. Személyesen engem nagyon izgatna egy olyan produkció, amely az együttműködésben résztvevő szervezetek együttes közös bemutatója lenne – fogalmazott Orlai Tibor.

Az újonnan beköltőző csapatok június közepén a Jurányi Pikniken is ismertették terveiket. Pintér Béla az eseményen úgy fogalmazott: „Amikor az Átrium tulajdonosi köre megkeresett bennünket azzal, hogy számítanának ránk, akkor rövid gondolkodás után igent mondtunk. (…) Kortárs színházként a közéletet, azon belül az aktuálpolitikát érintő témák is fel-felbukkannak az előadásainkban, és ebből kifolyólag nem tagadom, hogy kerültünk már olyan szituációba, hogy bizonyos politikai pártok számon kérték rajtunk, hogyan mondhattuk azt, amit mondtunk, és mivel ez egy magánvállalkozásban működő színház, itt azt gondolom, kellően szabadok és függetlenek lehetünk.”

A Budai Hang kérdésére a Pintér Béla és Társulata közölte, hogy az Átriumot nem ők üzemeltetik majd: a másik négy színházzal együtt társbérlőként költöznek az épületbe. – Az üzemeltetési feladatokat az első évben a Füge látja el, akiknek ebben a legnagyobb gyakorlata van, és az év során szeretnénk felállítani erre a célra egy már közösen létrehozott szervezetet, amely hosszú távon ellátja a működtetéssel járó általános feladatokat – írták. – A Pintér Béla és Társulata művészeti portfóliója nem fog változni, az Átriumban a korábban bemutatott előadásainkat fogjuk továbbjátszani, illetve októberben itt fogjuk bemutatni új előadásunkat is, Idegen test címmel. Társulatunk sok szempontot figyelembe véve döntött a költözés mellett, az anyagi szempontokon túl fontos volt számunkra, hogy egy olyan épületben tudunk dolgozni, amely magánkézben van, így biztosított számunkra a teljes függetlenség és művészi szabadság.

Hangsúlyozták, az Átrium célja középtávon a partnerek által közösen létrehozott koprodukciók bemutatása, kortárs drámapályázat kiírása és szakmai rendezvények szervezése is, de az első évadban a legfőbb cél a stabil működés kialakítása illetve a korábbi előadások új helyszínre történő adaptálása. – A konkrét működési, döntéshozói rendszer alapjait most tesszük le és fejlesztjük majd folyamatosan az első évben. Fontos, hogy meglegyen egy erős szakmai koncepció, amiben minden partner hisz, és a kölcsönös bizalom – tájékoztattak.

Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2024/25. számában, a Budai Hang-mellékletben jelent meg június 21-én.