A publicista fő programpontja továbbra is az autók kitiltása a belvárosból.
Cikklapozó
A volt miniszterelnök-helyettes szerint ő az a biztos, akit kiküldött a kormány, majd megtámadta azt a helyet, ahová küldte.
Európa legkomplexebb játszóterét ígérte Baán László, a központban egy Szinyei Merse Pál ihlette hatalmas léghajó is helyet kap.
Péntektől lép életbe az új kormányzati igazgatásról szóló jogszabály.
Május 26-án szavazhat az ország az Európai Parlamenti választásokon - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal Áder János államfő döntését.
A Fidesz továbbra is 13 befutó helyre számíthat, a Jobbik azonban 4 helyett csak háromra, az MSZP-Párbeszéd szintén háromra, míg a DK két helyre. Más párt nem kerülne Magyarországról az új Európai Parlamentbe.
A hagyatékra rálátó forrás szerint a filmügyi kormánybiztos kapcsolata nem lehetett már felhőtlen a NER potentátjaival.
A miniszterelnök fia a Hvg.hu-nak beszélt arról, hogy szerinte nem jó gyűlöletet szítani egy népcsoport ellen sem.
Az erősebb kutya bölcsessége évszázados törvény a Kárpát-medencében – ennyi és nem több Orbán Viktor ideológiája.
Elstartolt a 9. Frankofón Filmnapok és Fesztivál rendezvénysorozat.
A rendőröknek az is álomfizetés, amiért a régi biztonsági őrök sztrájkkal fenyegetnek Pakson.
Az őszi időközi választás után többségbe került ellenzék leváltotta a helyi tévé vezetőjét, döntött a közvilágítási rekonstukció felülvizsgálatáról és megszavazta a bérlakások felújítását célzó javalatot. A Fidesz már csak időhúzásra játszik.