
Meggyőződésem, hogy Dobrev Klára és Márki-Zay is kiváló jelöltek, mindketten képesek vezetni az országot; felkészültek, okosak, tapasztaltak. Abban is biztos vagyok, hogy mindketten össze tudják tartani a hatpárti koalíciót, ami jelenleg ugyanolyan fontos, mint képesnek lenni arra, hogy kormányozzunk – írja Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke Facebook-bejegyzésében, amelynek elején rögtön leszögezi, hogy az ellenzéki előválasztás második fordulójában Márki-Zay Péterre szavazott.
Ő maga is azt a kérdést tette fel magának, hogy vajon ki tud elvinni több szavazót jövő áprilisban. Az elmúlt napok eseményei meggyőzték arról, hogy ez az ember Márki-Zay Péter. Szerinte a második fordulóban részt vevő fiatalok, új szavazók száma azt mutatja, hogy újabb vérfrissítésre van szükség a kormányváltást akarók oldalán.
Fontosnak tartja, hogy az előválasztás révén az emberek tényleg azt érezzék, hogy nem azokban a bizonyos „füstös” szobákban dőlnek el a legfontosabb kérdések, hogy milyen országban élünk a következő négy évben. Mint rámutat, a Párbeszéd is azt az álláspontot képviselte, hogy ki kell nyitni az előválasztás kapuit a pártokon túli világ felé is, mert így lehet több választót is elérni.
– Ha a héten rengeteg új szavazó azért ment el a sátrakba, mert egy, a hat párttól független vezetőt akar látni, akkor nekünk azt támogatni kell 0 szögezi le a politikus. Ugyanakkor arra kér mindenkit, hogy – pártoktól függetlenül – védjék meg a kormányváltásért tett erőfeszítéseket, és óva inti a a hat pártot attól, hogy azt mondják: fideszesek mennek szavazni erre vagy arra a jelöltre. Szerinte „egy magas részvételű előválasztást nem tud meghekkelni még a Jóisten sem”.
Azzal biztat mindenkit, hogy a kormányváltás után új korszak köszönt be a magyar politikában, ahol megszűnik az egyeduralom, a demokrácia újra a sokszínűséget, a párbeszédet, a közös döntéseket jelenti majd.
Végezetül arra kéri Márki-Zay Pétert, hogy a zöld-baloldali értékek majd jelenjenek meg minden döntésben.