Az Európai Unió történetének legsúlyosabb válságát éli át, de még nem látni a közös kiutat. Pénteken kiderülhet, hogy az Európai Parlament elítéli-e a magyar „túlhatalomtörvényt” vagy sem.
EU
Több feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy az első körben az iskolák, egyetemek, majd a kiskereskedelmi üzletek, éttermek és kávézók megnyithassák kapuikat.
Néhány tagállam már április végén szeretné meglépni, mások májusban.
Szerinte az Európai Bizottság vezetőitől nem semmitmondó szólamokra van szükség, hanem egyszerű, világos beszédre.
Profi szakemberek irányítják a különféle emberi és természeti katasztrófákra adandó leghatékonyabb hatósági válaszokat.
A kornavírus kapcsán az Európai Bizottság elnöke azt mondta: nyaralást egyelőre ne szervezzünk. Az időseket akár év végéig is izolálni kell szerinte.
A dolgozók, a kis- és középvállalkozások és az államok támogatására készült egy-egy javaslat.
Még mindig nem tudják az uniós pénzügyminiszterek, hogyan segítsenek Olaszországon és Spanyolországon. Csütörtökön megpróbálnak újra egyezségre jutni.
Könnyebbé válik a települési szennyvíz tisztítása és újrafelhasználása.
Egyelőre elképzelhetetlen, hogy az európai pártcsalád mind a 68 tagpártjának résztvevői egyáltalán el tudjanak utazni, és biztonságos legyen megtartani egy több száz fős rendezvényt.
A regisztrált fertőzöttek száma meghaladta 1,2 millió főt.
Az Európai Bizottság felkérte a tagállamokat, hogy kérvényezzék, így elfogadhatták a határozatot.
Szerinte költséges luxus most arról fantáziálni, más országoknak mi a szándéka ezekben a napokban.
Túl messzire megy az uniós országok egy része – mondta Ursula von der Leyen bizottsági elnök Magyarországra utalva. Ettől függetlenül százmilliárd eurós mentőcsomagot állítottak össze a tagországoknak.
Ítéletet hirdetett az Európai Bíróság: hiába magyarázkodott a magyar kormány, jogsértést állapított meg a testület.