A kedvező növekedési adatok mellett az egyensúlyi mutatók a tervezettnél sokkal rosszabbul alakultak – hívják fel a figyelmet.
Gazdaság
Vegyesvállalatok alapításán dolgoznak az atomenergiához kapcsolódó különböző területeken, köztük az egészségügyben is.
Mindkét fővárosban megduplázódott a négyzetméterár 2013 és 2021 között.
Úgy, ahogy az év elején a megelőző tárgyév lezárása az aktuális feladat, minden év utolsó hónapjai az azt követő évre történő felkészülés időszaka, és a változó jogszabályok nyomon követése a vállalatok életében az egyik legfontosabb periódus.
Tíz-húsz százalék közötti mértékben emelkedett az idén a halak ára.
Frissítés: a Magyar Fejlesztés Bank cáfolja a lap értesülését. Mint leszögezik, az európai uniós forrású hitelek folyósítása folyamatosan zajlik, fennakadás nélkül.
A tervek szerint öt százalék alatti deficit várható 2022-ben.
Bizonyos tekintetben vabank, azaz mindent vagy semmit játékról van szó.
Bő egy hónap alatt már 180 bázispontot szigorított a jegybank.
Az egykori tihanyi pártüdülőt alakítják át luxusszállodává. 11,5 milliárd forintos állami támogatást is megítéltek már nekik.
Szentgyörgyvölgyi Péter V. kerületi fideszes polgármester úgy gazdagodott több mint 20 hektárnyi bakonyi földdel, hogy azt pénztárcája alig érezte meg.
Ez az ügylet a 2019. október 3-án az MVM Zrt. és az E.ON Beteiligungen GmbH által aláírt átfogó keretmegállapodás utolsó lépése.
Félmillió már beérkezett, december 31-ig lehet kitölteni.
Az MNB 30 bázisponttal, 2,4 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot.
Nő a külföldi kereskedelmi hálózatok adója és adminisztratív terhe. Az élelmiszerhulladék-csökkentési tervek elkészítésére május 31-ig kaptak haladékot.