Újabb vagyonnyilatkozatok teszik érthetetlenebbé, hogy miből vásárolt földeket a fideszes polgármester
Szentgyörgyvölgyi Péter, az V. kerület fideszes polgármestere (b2) felszólal a Budapest, Főváros Önkormányzata 2022. évi összevont költségvetéséről szóló vitában a Fővárosi Közgyűlés ülésén a Városházán 2021. december 15-én (Fotó: MTI/Kovács Attila)

Szentgyörgyvölgyi Péter V. kerületi fideszes polgármester úgy gazdagodott több mint 20 hektárnyi bakonyi földdel, hogy azt pénztárcája alig érezte meg. A földeket szinte teljes egészében a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnökétől, a Porsche Hungáriát húsz évig ügyvezető Eppel Jánostól vette – derítette ki a 24.hu.

Korábban, Szentgyörgyvölgyi Péter 2018-as és a 2020-as vagyonnyilatkozatai alapján írta meg a portál, hogy a bakonyi földvásárlásai ellentmondásban vannak azokkal. A főváros által most nyilvánosságra hozott két, 2019-es vagyonnyilatkozat még inkább megerősíti ezt az ellentmondást. Az eddig ismert vagyonnyilatkozatok bevételi és kiadási részeit összevetve korábban azt látták, hogy a politikus keresete (mintegy 16 millió forint) nem lehetett elég a több mint 24 hektárnyi földre, amit 2019-ben vásárolt a Bakonyban. Az új, 2019-es vagyonnyilatkozatok szerint viszont alig négymillió forint állt Szentgyörgyvölgyi rendelkezésére a vásárláshoz.

Kinőtt egy uniós pénzből épített szálláshely Rogán utódjának földjén
Magyar Hang

Kinőtt egy uniós pénzből épített szálláshely Rogán utódjának földjén

Ami más tulajdonában van, a fideszes politikus pedig a pajtában, a lovak mellett alszik – legalábbis ezt állítja a felépült vendégház tulaja.

A 2019. januári és novemberi vagyonnyilatkozata között hat földdarabot, összesen 24,24 hektár területet vett az V. kerület fideszes polgármestere. Korábbi cikkükben egy piaci kalkulátorral kiszámolták, hogy ennyi területet a Bakonyban körülbelül 23,3 millió forintért lehetett vásárolni. De helyi forrásaik becslése, illetve a korábbi bakonybéli földvásárlási kifüggesztések alapján az sem kizárt, hogy ennél is drágábban cseréltek gazdát a birtokok.

Emiatt ezúttal is megkeresték Szentgyörgyvölgyi Pétert, hogy tisztázza, honnan volt fedezete a földvásárlásokra, de nem válaszolt. Általánosságban csak annyit közölt az V. kerületi önkormányzat, hogy a polgármester mindig szabályosan töltötte ki vagyonnyilatkozatát.

A 2019-ben vásárolt hat földjéből ötöt egyébként egyetlen személytől, Eppel Jánostól vett a belvárosi polgármester, csak a legkisebb, 0,28 hektárnyi vízmosást nem – tudta meg most a 24.hu. Az üzletember NER-közeli üzleteiről cikkezett már a sajtó, Mészáros Lőrincet és Szíjj Lászlót is metaláljuk a partnerei között.

A földhivatali papírok szerint a Szentgyörgyvölgyi Péter által megvásárolt földek közül korábban több a Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének, Szemerey Tamásnak az érdekeltségébe tartozó, azóta már felszámolás alatt lévő Növekedési Hitelbank százmilliós jelzálogjogával volt megterhelve, ezek azonban a belvárosi polgármester érkezésével lekerültek a tulajdoni lapokról.