Ha akad terület, amelyben egymáshoz közelíthető álláspontot képvisel a kormány és a főváros, az a rövidtávú lakáskiadás (Airbnb) piaca lehet. Erről árulkodnak a kormányzattól szivárgó hírek és Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester mai bejegyzése a közösségi oldalán. Ennek lényege, hogy Karácsony szerint is szükség van időkorlátra az Airbnb-piacon, és egyetért azzal is, hogy az önkormányzatok is döntési jogkörhöz jussanak a kérdésben.
A bejegyzés alighanem reakció azokra a kormánytól származó információmorzsákra, amelyek napról napra szaporodnak. A hét elején a Világgazdaság cikkéből az derült ki, hogy a kormány tervei szerint egy lakást egy évben legfeljebb 120 napra lehetne kiadni, a szigorításért pedig a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége is lobbizott. Csütörtökön a kormánypárti Origo.hu írt arról, hogy a kormány tervei szerint az önkormányzatok szabályozhatják, hogy lehet-e a területükön lakáshoteleket működtetni, illetve a szabályozás feltételeit is a helyhatóságok szabhatnák meg. Továbbá a mai Kormányinfón elhangzottak alapján az sem elképzelhetetlen, hogy a kormány által a jövő hét elejére összehívott rendkívüli parlamenti ülésen terítékre kerül a rövidtávú lakáskiadásról szóló kormányjavaslat.
Egyeztettek a fővárossal
A részleteket érintően tehát egyelőre nagy a bizonytalanság, Karácsony Gergely bejegyzéséből azonban az derül ki, hogy a kormány elképzelései nagy vonalakban összhangban lehetnek a főpolgármesterével. Legalábbis, ahogy írta, „mások az elveink, az értékeink és a szándékaink is, de van, hogy középen mégis találkozunk”. Kiderült az is, hogy a szabályozás megalkotásának folyamatában a fővárossal is egyeztettek az állam képviselői. Az állami és a fővárosi turisztikai cég között az elmondása szerint jó a kapcsolat, hiszen együtt kell dolgozniuk azon, hogy Budapesten újrainduljon a százezreknek megélhetést biztosító turizmus.
Mint közölte, a kormány a szállodák és a szállodatulajdonosok érdekeiből, a főváros vezetése pedig a budapestiek érdekeiből indul ki. Abból, hogy súlyos lakhatásai válságot örököltek: Budapest világrekorder volt az ingatlanárak növekedésében, elszabadultak az albérletárak is, már egy középosztálybeli család számára is megfizethetetlen az albérlet a belső kerületben. – A budapesti lakbérek szélsőséges mértékű emelkedéséhez a lakások turisztikai célú hasznosítása is hozzájárult. A lakások szállodaként való hasznosításának az újraszabályozását tehát elvben támogatjuk – fogalmazott.
A főpolgármester szerint átfogó szabályozásra van szükség, amely maximálizálja egy-egy lakás kiadását egy éven belül, továbbá megszüntetné az ilyen lakások kedvező adózását. Példaként Amszterdamot, Berlint és Londont említette. Ezekben a városokban is korlátozott időre teszik csak lehetővé egész lakások szállodaként való üzemeltetését.
Szerinte az adóztatáson úgy kellene változtatni, hogy megszüntetik a lakások turisztikai célú hasznosításának kedvező adózását, viszont jelentős adókedvezményekkel támogatják a lakások hosszútávú, biztonságos bérbeadását. Az új szabályozás több jogot és beleszólást biztosít azoknak a helyi közösségeknek és önkormányzatoknak, amelyek a lakások szállodaként való hasznosításának a következményeit viselik – írta.
Karácsony Gergely jó iránynak tartja, hogy a kormány által elfogadott szabályozás az önkormányzatoknak, Budapesten a kerületeknek ad lehetőséget az AirBnB szabályozására. – A fővárosi önkormányzat kész együttműködni a kerületekkel ebben a szabályozási munkában – jegyezte meg.
Az új szabályozás lenyomhatja az árakat
Az ingatlanpiaci elemzők árcsökkenésre számítanak, ha korlátozzák a rövid távú lakáskiadást – derül ki az MTI-nek megszólaló szakértők véleményéből. A Duna House becslése szerint az intézkedés Budapesten 10-15 ezer lakást érinthet a 900 ezerből. Az albérleti árak az idegenforgalom visszaesése miatt már eddig is jelentős mértékben csökkentek, megkönnyítve a bérlők helyzetét. Várakozásuk szerint idővel az ingatlanok ára is mérséklődhet, mivel a rövid távú kiadásra szánt ingatlanokat a tulajdonosok egy része valószínűleg eladja. A nagyobb kínálat miatt akár 7 százalékkal is eshetnek az árak Budapest belvárosában.
A Duna House kedvezőtlen következményekre is számít a kiadási lehetőségek korlátozásával. Sok lakás felújítása elmaradhat, és az sem zárható ki, hogy az albérletpiac egy része a szürke- és a feketegazdaságot fogja gyarapítani.
Az ingatlan.com elemzése szerint az árak csökkenéséhez vezet az is, hogy a rozsdaövezetekben építendő bérlakásokat áfamentesen adhatják majd bérbe a vállalkozók. Az albérletpiacon megjelenhetnek a hibrid lakások, vagyis a tulajdonosok rövid és hosszú távra is kiadhatják ugyanazt az ingatlant. Az év nagy részében például diákok lehetnek az albérlők, akiknek a helyét a nyári hónapokban turisták vehetik át. A lakásárak csökkenésével az ingatlan.com is számol. Különösen jövőre várnak jelentős áresést a járvány gazdasági utóhatásai és a hitelmoratórium megszűnése miatt.
Kevéssé éri meg a kiadás
Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője szerint az új szabályozás bevezetése a mostanra kialakult helyzet konzerválása felé mutat, jóval kevesebb tulajdonosnak éri majd meg a rövidebb szezonális bérbeadás. Saját felmérésük szerint 2020 második negyedévében a Budapesten bérbe adott lakások átlagos egy négyzetméterre vetített havi bérleti díja 3030 forint volt, 13,5 százalékkal kevesebb 2019 negyedik negyedévéhez képest. Ugyanakkor a belvárosi albérleti átlagárnál jellemzően harmadával-negyedével olcsóbb külső kerületekben fél év alatt akár 15-24 százalékkal is megnőtt a bérleti díj, míg a rövid távú bérbeadás népszerű célterületein, a VI., VII., VIII. kerületekben több mint 10 százalékkal csökkent.
A jelentősebb albérleti piaccal rendelkező vidéki nagyvárosokban szinte nem volt változás az elmúlt időszakban, ami jól mutatja, hogy a rövid távú kiadás elsősorban a fővárosi ingatlanpiacon meghatározó – tette hozzá az elemző.
A jó minőségű Airbnb-lakások megjelenése az albérletpiacon nemcsak a bérleti díjakat mérsékelte, de a megszokottnál jóval igényesebb, berendezett lakásokkal bővítette a kínálatot, ami várhatóan a hosszú távra bérbe adott lakások átlagos minőségére is hatással lesz.