Kevés hírhedtebb hadivállalkozás akadt a török várháborúk idején ifjabb Zrínyi Miklós 1664-es téli hadjáratánál. Ennek egyik oka az a fajta nyilvánosság, amit e katonai akció a német birodalmi közvéleményben kapott. Még ha túlzásnak tűnik is, de a január 18. és február 9. közötti eseményeket – Berzence, Babócsa és Segesd bevétele, Pécs ostroma, illetve az eszéki híd felperzselése – nem kis „sajtóhátszéllel” napról napra lehetett követni. A célközönség a német birodalom „hírfogyasztói” és a nem sokkal a hadjárat előtt összeülő regensburgi birodalmi gyűlés résztvevői. Ráadásul mindebben a propaganda is meghatározó szerepet játszott – a véleményformálásából pedig a Szigeti veszedelem szerzője, a kiváló hadvezér, Zrínyi sem maradt ki.
Mielőtt azonban az ember belemerülne a XVII. századi
információs háború rejtelmeibe, érdemes megnézni, kinek is szóltak akkoriban a
hírek, és egyáltalán, hogyan is nézett ki a nyilvánosság, a sajtó.
A kora újkori propaganda és információáramlás kérdéseivel
foglalkozó G. Etényi Nóra témáról írt összefoglalója szerint az 1600-as évek
elejétől új tájékoztatási forma jelenik meg a Német-római Birodalomban: a
nyomtatott hírekkel operáló hetilap. Az 1609-ben elsőként megjelenő Aviso
híreinek 90 százaléka hat helyszínről érkezett: Antwerpenből, Kölnből,
Prágából, Bécsből, Rómából és Velencéből. Ez utóbbiból küldték tovább a török
porta és a kelet híreit, ahogy az észak-afrikai, latin-amerikai információk
Rómából, a francia és angol események Antwerpenen keresztül érkeztek, miközben
Bécsből a török végvári háborúk, a magyar–erdélyi front hírei szállingóztak a
birodalomba.
A harmincéves háború hadi hírei sokat lendítettek a fogyasztáson, 1628-ra a frankfurti hetilapok már 800 példányban is elkeltek. Hamburgban a XVII. század közepén már három különböző lapot nyomtak, amelyek átlagosan több mint ezer hírt tettek közzé hetente.
Egy géniusz kettős élete: Rubens, a kém | Magyar Hang
Több nyelven beszélt, számos európai udvarba bejáratos volt, megbízatásai miatt sokat utazott. Nem épp ilyen egy eszményi kém? Peter Paul Rubenst festőként ismerjük, ám annál jóval több volt.
De vajon mennyien tudtak a korban olvasni, és hányan
fogyasztották a híreket? 1630-ban birodalomszerte összesen harminc hetilapot
adtak ki, nagyjából 250 ezren forgatták, ez 20 százaléka volt az olvasni
tudóknak. Azaz a mintegy 12–13 milliós Német-római Birodalomban a lakosság mintegy
tíz százaléka, 1,25 millió ember tudott olvasni.
– A XVII. század közepére szembetűnővé válik, hogy az időtényező meghatározó lesz, és a hetilapok immár döntést befolyásoló gyorsasággal képesek tudósítani az eseményekről. Zrínyi Miklós téli hadjáratáról például 14–20 nap alatt, tehát igen gyorsan nyomtatott hírek jelentek meg Augsburgban, Nürnbergben és szerte a német birodalomban, a támadóháború lehetőségéről tanácskozó regensburgi birodalmi gyűlést is elárasztva írott és nyomtatott beszámolókkal – írja a Zrínyi hadjáratait kommunikációs szempontból is kiveséző kutató.
Az 1660-as évektől kezdve az is kimutatható, hogy egyre erőteljesebben jelentkezik a magyar főméltóságok politikája is a korabeli hetilapokban. Ezt a lehetőséget azonban nem sikerült átmenteni az 1680-as évek második felének visszafoglaló háborúinak idejére. Jól látható, hogy a császári udvar egyre tudatosabb, átgondoltabb propagandával és ellenpropagandával nyomta el a magyar főméltóságok nemzetközi jelenlétét.
A kudarcos, Érsekújvár elvesztésével végződő 1663-as év után
Zrínyi tudatosan készült a műveletre. A horvát–szlavón bán a téli hadjárat
tervét már augusztustól a magyar és osztrák főméltóságokkal együtt közösen
megkezdte kidolgozni, és a bécsi Haditanáccsal – amelynek maga is aktív tagja,
titkos tanácsosa, méghozzá főméltóságai miatt osztrák, és nem magyar oldalról –
egyeztetve zajlott. Zrínyi az eredményekről mindenhol beszámolt, így az egész
akció nemhogy az udvar ellenében, de tudomása mellett, Julius Wolfgang Graf von
Hohenlohe generálissal közös hadvezetésben történt.
A hadjáratról előbb a sajtóban és különféle röplapokon számoltak be. „A remélt hadi sikerekkel a török elleni offenzív háború aktualitását is bizonyítani akarták, ezért az – miként a gyors reagálású kiadványokból is kitűnik – tudatos propagandául is szolgált (…) Az eszéki híd felégetésével és a környező területek felperzselésével Zrínyi Miklós és a szövetséges seregek Kanizsa ostromát készítették elő (…) A leggyorsabb hírek a legkevésbé megbízhatóak: a hadszínterekről érkező januári nyomtatott értesülések között sok az ellentmondás” – írja G. Etényi. A hírek elsősorban Graz, Bécs és Pozsony felől mennek tovább.
Külön érdekes a bán információs tevékenysége: „Zrínyi saját kezű levele, mint a legbiztosabb hírforrás, többször felbukkan a német nyomtatványokban is, ami megerősíti, hogy tudatosan áramoltatta leveleit a korabeli nyilvánosság felé. Sokszor a címzettekre nem utaltak, több levél vélhetően a Haditanácshoz küldött jelentés lehetett, hiszen grazi tudósításban szerepelt. (…) 1663-ban a bajor választó külön engedélyt adott Zrínyi leveleinek a fejedelemségén belüli szabad továbbítására, ami nyilván elősegítette, hogy Zrínyi levelei eljussanak a birodalmi újságokhoz.”
S miközben Hohenlohe január 27-étől Pécset ostromolja, Zrínyi pedig a hadművelet stratégiailag legfontosabb mozzanataként február 2-án a „jó szélnek” is köszönhetően felperzseli az eszéki hidat, egy érdekes álhír üti fel a fejét Bécsben. A keresztények visszafoglalták Szigetvárt. Az erődöt, amelyet 1566-ban Zrínyi dédapja, idősebb Zrínyi Miklós és katonái hősként védtek, ám végül elestek a török túl erővel szemben.
S ugyan a hadjárat alatt kétszer is elvonultak az erőd
mellett, január 26–27-e körül Berzence és Babócsa elfoglalása után, majd
visszatérőben, február 9-én még csetepaté is kialakult a török védőkkel, ahogy
a közeli türbéket, az 1566-os ostrom közben ott az élők közül ugyancsak távozó
Szulejmán szultán türbéjét is feldúlták, de a vár bevételére esélyük sem volt,
nem is próbálták meg.
De vajon hogy terjedhetett és juthatott el február második
hetére egészen Regensburgig egy olyan álhír, amelyet február 9-én kelt
levelében maga a szigetvári hős dédunokája is cáfolt, mondván: „nem ostromolták
meg Szigetvárt, egyedül csak Eszéket sikerült lerombolni és néhány fontos
helyet elfoglalni, Pécs városát felégetni”?
A meglévő forrásokból ma már sajnos nem fog kiderülni,
honnan indult a híresztelés. Viszont látványos, hogy a teljes sajtó átvette,
még mérvadó, a megbízható forrásokra adó, a tippeket ellenőrző és a
megerősítésre is akkurátusan ügyelő újságok is, mint például az Ordentliche
Wöchentliche Post Zeitung című hetilap.
A szigetvári diadal hírét Győrből, sőt horvát jelentések alapján Grazból is megerősítették, és Csáktornyáról is ilyen feltételezés jött. „Érdekes, hogy diplomáciai csatornákon is végigfutott a hamis információ. E tévedés arra is rávilágít, hogy az információszerzés szintjén is több kapcsolódási pontja volt az újságok és a diplomaták hírhálózatainak. Egyrészt az újságokhoz is eljutottak hivatalos levelek és jelentések, másrészt – és ez az igazán jelentős – diplomaták is használták az újságok értesüléseit” – írta a szigetvári álhírt feldolgozó szakcikkében G. Etényi.
„Haj, szegény Balassi Bálint!" | Magyar Hang
425 éve esett el Esztergomnál az első nemzeti költőnk. De vajon milyen ember lehetett a Hungarus Herosként is emlegetett Balassi? Végigkövetve életútját, roppant nyomasztó kép bontakozik ki az olvasó előtt.
A bajor választófejedelemtől maradt ránk például egy
feljegyzés, mely szerint neki a nyitrai püspök, Szelepcsényi György kancellár
mesélte a szigetvári álhírt – Szelepcsényi valóban ott volt a regensburgi
birodalmi gyűlésen. Még a velencei követ két pontos jelentése – a seregek csak
elvonultak a vár előtt – közé is bekerült a vár elfoglalásának híre, méghozzá
Zrínyi hadmérnöke, Wassenhoven jelentéseire hivatkozva, aki Miklós öccsével,
Zrínyi Péterrel érkezett a gyűlésre beszámolni az eseményekről.
G. Etényi szerint nem állítható, hogy a propaganda
közvetlenül befolyásolta volna a birodalmi gyűlés határozatait, de az bizonyos,
hogy a téli hadjárat körüli hírverésben Zrínyi és a vele szövetséges János
Fülöp, az 1658-as Rajnai Szövetség elnöke megpróbálta érvényesíteni
elképzeléseit, politikáját. „A szigetvári hamis hír nagyon fontos jelzése
Zrínyi hírnevének. Egyrészt bizonyítéka annak, hogy már a téli hadjáratot
megelőzően is óriási volt a Zrínyivel kapcsolatos várakozás. Másrészt az is
nyomon követhető, miként épült egymásra a két Zrínyi Miklós hírneve, miként
erősítette a hagyomány a kor legmodernebb propagandaeszközeivel kialakuló és
kialakított »Zrínyi-kultuszt«” – véli a kutató.
Az újságok híreit vizsgálva – állapítja meg a kutató – úgy
tűnik, hogy szemben a diplomáciai jelentésekkel, nem tükröződik bennük
csalódottság, amiért nem sikerült Zrínyinek elfoglalnia Szigetvárt. Látható,
nemcsak a hírek minőségében, hanem mennyiségében is rejlik propaganda, tehát a
beindult „öngerjesztő folyamat” is a tudatos hírverést segítette, s amint a
kortársak észrevételeiből is kitűnt, kissé túl is dimenzionálták Zrínyi
győzelmeit.
S hiába tett meg minden tőle telhetőt, és lobbizott az offenzív felszabadító háborúért Zrínyi, hiába veri meg „politikai” vetélytársa, Montecuccoli a szentgotthárdi ütközetben a törököket, a tíz nappal későbbi vasvári béke status quója sovány vigasz. Ráadásul Zrínyi tragédiája, hogy az első magyar nyelvű eposzt jegyző, magyar nyelvű szerelmes verset nyomtatásban megjelentető, horvát származású bán – aki vitathatatlan hazaszeretete mellett ezer szállal kötődött a Habsburg udvarhoz is – sajnos csak néhány hónappal élte túl hadjáratát, 355 éve, egy 1664. november 18-ai, Csáktornyához közeli kursaneci vadászaton történt, váratlan balesete miatt (állítólag egy vadkan agyarától) meghalt.
Mindössze 44 éves volt. Az török áfium ellen való orvosságára, azaz a hódítók országból való kiszorítására pedig még jó húsz évet kellett várni.
Felhasznált források, szakirodalom
• G. Etényi, Nóra: Nyomtatott hírek a 17. században – Információk Magyaroroszágról korabeli német újsághírekben. In: Információáramlás a kora újkorban. Gondolat - Infonia, Budapest 2004, 47-56.
• G. Etényi, Nóra: Pécs 1664. évi ostromának nemzetközi visszhangja. In: Pécs a hódoltság korában. Kronosz, Pécs 2012, 341-363.
• G. Etényi, Nóra: „Szigetvár 1664. évi ostroma”. Egy téves hír analízise – és a Zrínyi-hagyomány. Történelmi szemle 1999 (1-2), 203-228.
• Pálffy, Géza: Egy horvát-magyar főúri család a Habsburg Monarchia nemzetek feletti arisztokráciájában. A Zrínyiek határokon átívelő kapcsolatai. In: A Zrínyiek a magyar és a horvát históriában. Zrínyi Kiadó, Budapest 2007, 39-66.
Az Időgép történelmi rovatunk további cikkeiért kattintson ide! Ha a tudományos cikkek érdeklik, akkor a Tudomány rovatunkat érdemes figyelnie!
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/14. számában jelent meg, 2019. április 5-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/14. számban? Itt megnézheti!
