Borkai – Kaleta – Szájer: szép sorminta, és erős a gyanúm, hogy messze nincs vége.
Koffein
A kormánymédiában egy ellenzéki politikus sosem kapná meg azokat a lehetőségeket, amelyeket a magyar kormány mostanság megkap a nyugat-európai sajtóban.
Pontosan ugyanolyan tét nélkül locsogó, lézengő ritterek ők, mint az általuk elképzelt és elítélt beszélő fejek.
Hülyének nézzük egymást, hülyére vesszük önmagunkat is. Felnőtt állampolgárnak, na, annak biztosan nem gondolunk itt senkit.
Orbán Viktor tényleg hátradőlhet és kérhet egy kávét – akár George Clooneytól is. Aki per pillanat alighanem meg is nyerné a közös listára terelt ellenzék miniszterelnök-jelölti előválasztását.
Hát milyen ügye lehet még Volner Jánosnak, amiről a köz nem tud?
Nem tudnak ételt osztani a jótékonysági szervezetek, mert tilos a gyülekezés. Nem lehet, hogy megint fordítva ülünk a lovon?
Hogy a magyar miniszterelnök most ténylegesen meghatározza az események menetét, vagy a (rossz) híre nagyobb a befolyásánál, már fogós kérdés.
Épp most fújja ki a betört ablakokon a szél azt a sok-sok pénzt, amit Brüsszel küldött térkőre.
Nem látom a tömegeket, amik lelkesen sorakoznának fel Parragh László forradalmi ötletei mögé.
Mindeközben idekint az egyik legélénkebb közéleti vita a miniszterelnök pálinkás megszólalása körül dúl.
A házon kívüli programoknak befellegzett, hideg van, és közeledik a karácsony. A várható következmény: tömegjelenetek a kereskedelemben.
Amerika kioktatása nem azért nevetséges, mert hozzá képest kicsi ország vagyunk, vagy ne lenne bőven bírálnivaló a tengerentúlon, hanem azért, mert nincs miért magas lóról beszélni.
Amit Orbán Viktor és pártja az elmúlt két hétben mutatott, az egyszerre volt komikus és dermesztő.
Azt persze eddig is pontosan tudtuk, hogy ez az egész országostul, kormánypártostul egyszemélyes, kézivezérelt bulika, ugyanakkor új jelenség, hogy már nem a pártnak kell szerelmet és hűséget vallani, akkora lett a lökdösődés a „ki az áltrálytabb” vetélkedésben.