Milyen lehet úgy küzdeni az igazságért, hogy közben valakit hamis tanúzásra kérünk? Aki erre kíváncsi, az nézze meg az RTL Házon kívül című műsorának részben rejtett kamerákkal rögzített riportját, amelynek tudósítása szerint a kegyelmi ügy főszereplője, K. Endre arra akarta rávenni a bicskei gyermekotthon egyik molesztált áldozatát, hogy telefonnal rögzített videókban mondja róla azt, hogy ártatlan. Ez a befolyásolni kívánt fiú szerint hatezer forintot és egy doboz cigit ért meg Endre bácsinak, aki egy újabb találkozón még egy felvételt akar kérni a sráctól, aki azonban már nem szeretne „hamis tanúzást”, sőt kitörli K. Endre telefonjából a korábbi próbálkozásokat is. Mindezt pedig már rögzítette az RTL rejtett kamerája is, ahogyan azt is, ahogy K. Endre magyarázkodik. Ő ugyanis arra vár, fény derül arra is, hogy őt meghurcolták a köztársasági elnökkel együtt, mert „hát politika az egész”, de szerinte az ügy „majd lecseng, és ha eljön az igazság napja, akkor sok minden kiderül”.
Ízlelgessük: itt egy alak, aki úgy kap kegyelmet és szabad elvonulást egy gyomorfogató ügyből, hogy annak kapcsán közel húsz éve nem tapasztalt belpolitikai válság robban ki. Távoznia kell a legfőbb közjogi méltóságnak, a morális válságba került állampárt potenciális EP-listavezetőjének, a történetbe beleremeg még a református egyház is. Egy apatikus országnak felbolydul a közélete, aminek központi témája lesz az, hogy mennyire alkalmatlan a magyar állam arra, hogy megakadályozza a gyermekvédelemben, vagy annak környékén garázdálkodó pedofil bűnözőket. És ezek után ugyanez az alak suttyomban felkeres egy saját bevallása szerint módosult tudatállapotban lévő szerhasználót, hogy hatezer forintért meg egy doboz cigiért valljon az ő ártatlanságáról. Ez körülbelül annyira racionális cselekedet, mint tüzet kérni a hétfejű sárkánytól, miután végignéztük és csodával határos módon épp bőrrel megúsztuk, hogy a fenevad felégetett a hátunk mögött egy komplett erdőt.
K. Endre maga egyébként arról beszél, hogy az áldozat által elkészített videóval majd „kivárják azt a pillanatot, amikor lehet ütni” csak hát most „nincs olyan politikai helyzet”, amikor lehetne. Azt is elmondja, hogy a felvételek ott vannak az ügyvédjénél és „még egy-két szakembernél”. És innentől már csak kérdések vannak: kik ezek a szakemberek, van-e közük a politikai helyzethez, vagy annak alakulásához? Az ügyvéd tanácsolta a videó elkészítését, vagy K. Endre ötlete volt, esetleg az emlegetett szakemberek? Ha vizsgálódni fog a rendőrség ebben az ügyben – márpedig fog –, akkor K. Endre megkapja-e ezeket a kérdéseket? És végül: mi köze van a politikai helyzethez egy kiszolgáltatott, bántalmazott áldozatnak? Végtelenül szomorú, hogy elsőre ugyan adja magát a válasz, hogy a világon semmi, miközben ha jobban belegondolunk, pontosan tudjuk, hogy nagyon is sok. A politika mulasztásai és/vagy bűnei bizony kellettek ahhoz, hogy a bicskei intézet számos gyermekéből áldozat, K. Endréből pedig szabad ember váljon.
Iratkozzon fel reggeli hírlevelünkre, melyben az elmúlt 24 óra és az előttünk álló nap legfontosabb híreit gyűjtjük csokorba, ráadásképp elolvashatja napindító közéleti jegyzetünket, a koffeint. Pár perc az egész, és tájékozottan, felvértezve kezdheti napját!