Készül egyáltalán bárki az önkormányzati választásokra?
Szavazóurnák a IX. kerületben 2022. április 3-án. (Fotó: Végh László)

Azt mondják, permanens kampányban élünk, és most már nem is csak választások előtt futhatunk politikusok vérre menő vetélkedésébe. Bizonyára így van, ha ez alatt a mindenféle kordonos meg ötvenhatos akciókat, Facebook-posztokat, leegyszerűsítő szlogeneket értjük. Csakhogy a kampány hétköznapi értelemben mégis csak azt jelentené, hogy a politikusok megpróbálják a választók bizalmát elnyerni. Leginkább: a szavazatukat. Mit látunk ehhez képest most, bő hét hónappal az önkormányzati választások előtt? Egyelőre maximum csak a pártos tapogatózást. Majd eldöntik, még gondolkoznak, nem tudják, nem döntöttek még. Az EP-választásról kicsivel több szó esik, miközben valljuk be, annak azért mégis visszafogottabb a jelentősége, mint egy önkormányzatinak. Mintha másképp gondolnák ezt a pártok, amelyek lázasan készülnek arra, hogy kiderüljön, melyikük érheti el az öt százalékot, melyikük nem.

Az elmúlt időszakban talán ha a főváros kapcsán szó esett a potenciális indulókról. De Budapest esetében is leginkább csak az elbizakodottsággal találkoztam. Azzal a feltételezéssel, hogy bármit is csináljanak, itt nyerni fognak. De a Fidesz is mintha előre lemondana a fővárosról, amit mutat az is, hogy még mindig nem tudni, ki lesz a főpolgármester-jelöltjük.

Országosan mindenesetre jó eséllyel a Fidesz tarolhat megint. A kormánypártokat így semmi nem sürgeti, hogy mindenféle helyi jelöltjük nagyívű kampányba kezdjen. Érdekes, hogy ilyesmivel szinte kizárólag Győrben találkozhatunk, miközben a várost nemigen soroltuk a billegő települések közé. Mégis felpörgött a közélet Borkai Zsolt bejelentkezésével, illetve intenzív kampányba kezdett az ellenzéki civil jelölt, Pintér Bence is. Jellemző, hogy a pártok jó része még mindig nem tudja eldönteni, beálljon-e mögé, miközben helyben ismert saját jelöltjeik eddig nem sok eredménnyel dicsekedhettek.

De mi lesz a többi várossal, kistelepüléssel? Mintha az ellenzék már rajthoz sem igen akarna állni. Ritka pillanatokban elhangzik a beismerés: sokféle konstellációt kipróbáltak, azt viszont még nem, hogy teljes erejüket, minden tudásukat beleadva, kemény kampányban feszüljenek neki a Fidesznek. Pedig egyes városokban képesek voltak erre az elmúlt 13 évben. Születtek is meglepő eredmények. Jelen pillanatban erre kevésbé számítok, és nem azért, mert az elmúlt egy-két évben a Fidesz olyan nagyon rendkívüli dolgokat tett volna. Csak aztán ne a választás után jussanak arra megint a pártok: ők persze mindent megtettek, de hát hiába, a Fideszt lehetetlen legyőzni.