Ritkán hallani olyan politikusi beszédet, amely annyira nem érintkezik az emberek mindennapi problémáival, vagyis a társadalmi valósággal, mint a miniszterelnök idei tusványosi megszólalása. A jórészt már többször hallott elemekből építkező geopolitikai eszmefuttatáson, világmegfejtésen túl a románokkal előadott kakaskodás volt a show-elem, a cseheknek való odaszúrás okozott még némi regionális turbulenciát.
A kormányfő egyszer reagált az itthoni gazdasági-megélhetési nehézségekre, de akkor is röviden elintézte az ügyet annyival, hogy letörik az egekbe szökött inflációt, amely az év végére egyszámjegyű lesz. Beszéde, majd a kérdésekre adott válaszai egy cinikus hatalomtechnikus képét rajzolták fel, aki sem egyetemes értékekben, sem a hatalmát korlátozó fékekben és ellensúlyokban nem hisz, az ellenzékről pedig olyan lekezelően beszél, mint divatfradista meccs előtt a Feröer-szigeteki ellenfélről. Számomra a legelgondolkodtatóbb az volt, hogy a miniszterelnök immár semmilyen belső kitörési pontot nem említett, amely lendületet adhatna a magyar felzárkózásnak; mintha a kínai akkumulátor-beruházásokon és a most 2030-ra ígért Paks 2-n túl tényleg nem lenne más ötlet.
Egy nagymellényű, kiégett, innovációra képtelen politikus beszélt a híveihez, ám azt hiszem, ebből nem következik semmi. A kemény mag nem foglalkozik az elemzését szétfeszítő ellentmondásokkal, a propaganda el is zárja ezt a közönséget az effajta kekeckedéstől, talán azt sem veszik észre az ideológia ködfátylától, hogy a kormány hogyan építi le a vasúti közlekedést. Vagy hogyan nyit törvényes kaput a szervezett és tömeges migrációnak. A tábor számára alighanem sikerült fenntartani az illúziót: olyan vezető irányítja az országot, aki érti és átlátja a globális folyamatokat, biztos kézzel navigálja az ország hajóját a világpolitika viharos vizein. Aki védelmet nyújt, helyettünk gondolkodik és cselekszik.
Sem a kormányoldalon, sem az ellenzékben nem látni olyan politikust, aki ha látszatokból és hamisságokból építkezve is, de hasonló világképet tudna kínálni a választóknak. (Persze ha lenne is ilyen, kérdés, hogyan jut el az üzenete a társadalomhoz.) Orbán Viktor kihívó nélkül azt is megengedheti magának, hogy ne mondjon semmi érdemit arról, ami a magyarok életét megkeseríti. Még azt is megteheti, hogy ötlete se legyen a helyzet kezelésére.
Hol válság van, ott válság van.
