Nemrégiben jelent meg Lévai Katalin legújabb könyve, Az Örökhagyó – A Reök család regénye címmel. Ez a darab a befejező része annak a családregény-trilógiának, mely az írónő szűkebb-tágabb családjának történetét meséli el. Ezúttal azonban nem a monarchiabeli Budapest, hanem Szeged és Horgos az események színhelye. A történet narrátora Reök Andor. Ő annak a generációnak a képviselője, amelyik életén az egész borzalmas XX. század őrjöngve végigsöpört, mit sem törődve az emberek életével vagy vágyaival.
Ahogyan azt már megszokhattuk, az írónő regényeiben igen bravúrosan kezeli az időt. Ebben a kötetben is az idősűrítés eszközét használja. Andor a fogságban végiggondolja rövid életét (mindösszesen 45 év adatott neki), édesapjához, az Örökhagyó Reök Ivánhoz való viszonyát, és az ő visszaemlékezése alapján bontakozik ki előttünk, olvasók előtt egy jómódú szegedi polgári család élete a történelem viharában.
Az apa – ahogy a regényben elhangzik: Öregiván – a szegedi Reök-palota építtetője, igazi magyar hazafiként szívén viseli az ország sorsát, úgy országgyűlési képviselőként, mint földbirtokosként és vízügyi szakemberként, aki jelentős részt vállalt a Tisza szabályozásában, amely a rendszeres árvizekkel rettenetesen megnehezítette a szegediek életét. Ezt a típusú felelős gondolkodást, a valódi polgári értékrendet hagyományozta legkisebb fiára, aki összes félelme ellenére abszolút felnőtt a feladathoz. Andor a keszthelyi Georgikon (az ország első agrártudományi főiskolája) elvégzése után veszi át a horgosi családi birtok irányítását apjától, annak kívánsága szerint, és mintagazdaságot alakít ki ott.
Eddig mintha egy szép mesét olvasnánk, amelyben a legkisebb fiú sikeresen állja ki a próbákat. Csakhogy Lévai Katalin regényei nem tündérmesék, hanem mély empátiával és sajátos írói érzékenységgel megírt művek. A felszínen a legnagyobb nyugalom, egy aranykor, amelyben az ország fejlődik, szépül, a szellemi élet soha nem látott pezsgése a legnagyobb írótehetségeket adja a magyar kultúrának. Mindennek szabálya van: viselkedésnek, házasodásnak, az élet menetének, mindenki azt gondolja, hogy ez a békekorszak már soha nem múlik el, a polgári értékek sziklaszilárd talajon állnak. De a mélyben már forrong a világ. Majd 1914-ben kirobban az első világháború, megrengetve és eltörölve az addig megszokott régi rendet és az öröknek hitt polgári világot. Így Andor és családja addigi élete is teljesen megváltozik.
Alighogy a család, és nem mellesleg az ország, túljutott az első világháború véres iszonyatán, jött a legnagyobb csapás: Trianon traumája. Mivel a családi birtok Horgoson volt, a család életét az igazságtalan döntés úgyszólván kettévágta. Reök Iván, a már idős apa, aki egész életében hűséges magyar hazafi volt, élete legnehezebb és legmegalázóbb döntését volt kénytelen meghozni. „Amikor apám kimondta, hogy szerb állampolgár lesz, lesütöttük a szemünket. Mintha a mi szégyenünk lett volna, hogy Trianonban úgy döntöttek, hogy a családi birtokunk idegen országba kerül. (...) Apámat, aki világéletében magyarnak és igaz hazafinak vallotta magát, mélységesen megalázta, hogy fel kellett adnia az állampolgárságát, és hogy a szerb hatóságok állandóan egzecíroztatták.”
A XX. század történelme oly rettentő sebességgel száguldott végig a kor emberének életén, hogy az felocsúdni sem tudott az egyik borzalomból és megrázkódtatásból, már érkezett is a következő, ha lehet, még fájóbb tragédia. Andort 1941-ben Szabadka főispánjává nevezték ki, a tisztséget 1944-ig töltötte be, ekkor felmentették. 1944 októberében, amikor a magyar rendőrség és csendőrség kivonult Szabadkáról, a szerb partizánok hátborzongató kegyetlenséggel álltak bosszút a magyarokon azokért az újvidéki gyilkosságokért, melyeket a magyar csendőrség követett el 1942 telén, többnyire szerb és zsidó polgárok ellen. Ennek a bosszúhadjáratnak esett áldozatul a teljesen ártatlan Reök Andor 1944 novemberében.
Lévai Katalin: Az örökhagyó. Kocsis Kiadó, Budapest, 2023. 3990 Ft
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2023/31. számában jelent meg augusztus 4-én.
