A brit újságíró, Monica Porter csupán négyéves volt, amikor családjával – édesapja Halász Péter író-újságíró, édesanyja a kor kedvelt énekesnője, Rácz Vali volt –, az 1956-os forradalom leverését követően maguk mögött hagyták Magyarországot. Monica a gyerekkorát az Egyesült Államokban töltötte. „New Yorkban nőttem fel, akkoriban egyáltalán nem érdekelt a származásom. Arra vágytam, hogy amerikai gyerek legyek, fodros zoknival és lófarokkal. Ki akar olyan vezetéknevet, amit senki sem tud kiejteni, és olyan szülőket, akik erős akcentussal beszélnek a telefonban? Nem értettem, milyen nehéz dolguk lehetett a szüleimnek, akik elvesztették az identitásukat és a nevüket, amelyért keményen megdolgoztak a hazájukban. Az emigrációban édesanyám, aki valaha híres volt, névtelen háziasszony lett, édesapám a Szabad Európa Rádió munkatársaként dolgozott, és bár továbbra is írt, műveit a saját hazájában betiltották” – fogalmazott korábban egy visszaemlékezésében.
Felnőttként az Egyesült Királyságban telepedett le, eleinte színésznek tanult, de végül újságíróként helyezkedett el, évtizedekig a Daily Mail, a The Times és a The Guardian című lap munkatársaként dolgozott. A gyökereihez való visszatérés, a múlt megismerése a nyolcvanas években vált Monica Porter számára fontossá, egyre többször látogatott vissza szülőhazájába, és két magyar vonatkozású könyvet is írt (The Paper Bridge: A Return to Budapest, 1981.; Deadly Carousel: A Singer’s Story of the Second World War, 1990.), utóbbi az édesanyjáról szól, és 2019-ben Halálos körhinta – Rácz Vali, a dizőz címmel magyarul is megjelent. Monica Porter noha britnek érzi magát, magyarsága meghatározó része identitásának, ahogy az 1956-os események is egyre fontosabb üzenettel bírnak az életében. Legújabb ifjúsági regényében is erről a történelmi korszakról ír: A budai vár Vagányai című kötet a Móra Kiadó gondozásában látott nemrégiben napvilágot.
Segíteni a gyerekeknek helyükön kezelni a saját problémáikat
Nem ez a szerző első, gyerekeknek szóló műve, három éve jelent meg a náci Németországban játszódó Benny and Bobby Versus Adolf című regény, melynek főhőse két fehér egér, akik egy zsidó kisfiú mellett élik át a II. világháború borzalmait. – Hiszek abban, hogy a mai fiatalok számára fontos, hogy tudjanak azokról a vészterhes és szörnyű eseményekről, amelyekkel a korábbi generációk fiataljainak meg kellett küzdeniük. A mai gyerekek a szabad és demokratikus Európában békében nőnek fel – kivéve jelenleg Ukrajnát –, megőrizhetik emberi jogaikat, mégis úgy tűnik, a hétköznapi gondok miatti szorongás szinte járványszerűen lett úrrá ezen a nemzedéken. Egyre több gyerek követ el öngyilkosságot azért, mert a közösségi médiában rossz hírét keltik, kigúnyolják, megfenyegetik. Talán az olyan történetek, amilyeneket a két gyerekkönyvemben is elmesélek, segítenek nekik helyükön kezelni a saját problémáikat. A TikTokon elhangzó sértések nem bírhatnak ugyanolyan súllyal, mintha egy megszálló hadsereg lerombolná az ember lakóhelyét, vagy az ellenség megpróbálná kiirtani a családját – mondja Monica Porter.
A budai vár Vagányai című könyv hősei egy hétköznapi kamaszbanda életét élik, egészen addig, amíg a forradalom zaja már a budai Vár labirintusos pincéit is megtölti. A Vagányok bandája a kiskamaszok kíváncsiságával fordul a történések felé, hisz olyasvalami bontakozik ki a szemük előtt, ami egyáltalán nem hasonlít a játékra. A forradalmi lelkesedés kezdetben magával ragadja őket is, az egyetemisták mellett boldogan tervezik a jövőjüket a szabad Magyarországon. Ám amikor megjelennek a tankok, mindenkinek döntenie kell. Van, aki továbbra is részt vesz az utcai harcokban, van, aki a forradalmárok ellátásáról gondoskodik kitartóan, és akad, akinek a családja végül úgy dönt, elhagyja az országot. A fiatalok élete nagyban függ a szüleik helyzetétől, döntéseitől – de hogy éli meg mindezt Riki, Petra, Feri és a többiek? A budai vár Vagányai mesél arról, miért vonultak az utcára az emberek, hogyan vált a békés demonstráció forradalommá, hogyan fojtotta vérbe azt a Szovjetunió, és mi várt azokra, akik egy jobb élet reményében elhagyták hazájukat.
– Szerettem volna az olvasóimnak megmutatni, milyen rendkívüli bátorságra és önzetlenségre képesek a fiatalok, ha olyan, náluk nagyobb erőben hisznek, mint a szabadság, mind a nemzeti, mind a személyes értelemben véve. A szabadság az egyik legértékesebb kincs az ember életében, amit dédelgetni és védeni kell, néha pedig meg is kell küzdeni érte. Úgy érzem, létfontosságú, hogy a mai fiatalok, akiket a közösségi média lájkvadászata megszállottá tesz, megértsék ennek az üzenetét – hangsúlyozza a szerző.
Monica Porter kislányként hagyta el Magyarországot, de néhány homályos emléket őriz 1956-ról. – Az egyik ilyen, amikor Valter bátyámmal a budai házunk melletti utcákon kóboroltunk, és váratlanul egy orosz tankkal és a mellette őrködő két katonával találtuk szemben magunkat. Félelmet nem ismerő gyerekekként vidáman léptünk oda hozzájuk, kaptunk tőlük néhány orosz érmét, majd izgatottan rohantunk haza, hogy megmutassuk anyánknak a szerzeményünket. Ő természetesen nem volt elragadtatva a kis kalandunktól, és megtiltotta, hogy valaha is újra a tank közelébe merészkedjünk. Halványan emlékszem arra is, hogy néhány héttel később, egy hideg, sötét novemberi éjszakán megszöktünk Magyarországról, egy teherautó hátuljában zötykölődve jutottunk el az osztrák határra. Akkor nem értettem, mi történik körülöttünk, csak a fáradtságra emlékszem, és arra, hogy egyre morcosabb lettem. Felnőttként értettem meg, miről is szólt a forradalom: ma is büszkeséggel tölt el, hogy Magyarország megmutatta a világnak, mit jelent szembeszállni a zsarnoksággal, még akkor is, ha a küzdelem reménytelennek tűnik, és sok a vesztenivaló. Csak remélni tudom, hogy 1956 szelleme a mai magyar fiatalokat is büszkévé teszi.
A személyes kötődés mellett az újságírói munkája is segítette Monica Portert a regény megírásában. – Sok olyan könyv elérhető a magyar forradalomról, amely szemtanúk beszámolói alapján eleveníti fel az eseményeket, olyan is, amely szinte óráról órára követi végig a történteket. Ezek segítettek, hogy hiteles és pontos maradjon az elbeszélés. Angliában él egy magyar férfi, aki 11 éves volt a forradalom idején, és a könyvem szereplőihez hasonlóan a budai várnegyedben lakott. Az ő emlékeit is bele tudtam szőni a könyvbe, így néhány dolog, ami a szereplőimmel, Rikivel és a többiekkel történik, valójában vele és a barátaival történt meg – meséli Monica Porter.
„Orbán vagy soha nem tanulta meg 1956 leckéjét, vagy teljesen elfelejtette”
1956 kapcsán jelenleg nem lehet elmenni szó nélkül Orbán Viktor miniszterelnök politikai igazgatója, Orbán Balázs nemrégiben tett kijelentései mellett, melyben az 1956-os forradalmat és Ukrajna honvédő háborúját állította párhuzamba. Hogy mit gondol minderről Monica Porter? – Még itt, az Egyesült Királyságban is nagy port kavart ez az ügy. Terveztem, hogy cikket írok róla a The Spectatornak, de egy másik újságíró megelőzött. Úgy gondolom, hogy a tanácsadó nagyon meggondolatlanul fogalmazott. Egy magyarnak azt sugallni, hogy jobb lenne hagyni, hogy Oroszország ismét leigázza az országát, mint harcolni a függetlenség megőrzéséért, nemcsak megdöbbentő, hanem szégyenletes is.
Mint arra Monica Porter rámutat, az Orbán-kormányt számos kritika éri a brit sajtóban. A mainstream média nagy része baloldali beállítottságú, így természetesen nem tudnak azonosulni Orbán „illiberális” politikájával. De Monica Porter szerint a szigetországban is vannak rajongói a magyar miniszterelnöknek. – A britek egyre nagyobb ellenállással kezelik az Egyesült Királyságban évtizedek óta tartó ellenőrizetlen – legális és illegális – migrációt, ami drámai népességrobbanást, valamint komoly társadalmi és kulturális problémákat eredményezett. Sokan úgy tekintenek Orbánra, mint egy olyan ritkaságszámba menő európai vezetőre, aki megakadályozta, hogy ugyanez megtörténhessen a saját országában. Abban az országban, amely a brexit mellett szavazott, Orbán EU-ellenességét is pozitívumként értékelik. Ami azonban az Oroszországgal való jelenlegi kapcsolatát illeti, nagyon kevesen helyeslik, hogy barátságot ápol Putyinnal – egy meg nem alkuvó KGB-s vezetővel, aki még mindig hősként imádja Sztálint –, és kész a „farkasok elé dobni Ukrajnát”. Orbán vagy soha nem tanulta meg 1956 leckéjét, vagy teljesen elfelejtette.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2024/42. számában jelent meg október 18-án.
