Hatvanöt. 1901-es alapítása óta ennyi nőnek ítélték oda a Nobel-díjat. A tekintélyes svéd elismerést tavaly a magyar biokémikus, Karikó Katalin is átvehette Drew Weissman amerikai mikrobiológussal megosztva az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért. Bár az elmúlt több mint egy évszázadban sokat változott a női kutatók megítélése, még mindig kevesek munkáját ismerik el ily módon. Az egyik legmegdöbbentőbb Lise Meitner története.
Az osztrák fizikust élete során összesen negyvenkilencszer jelölték fizikai és kémiai Nobel-díjra, de egyszer sem kapta meg, pedig az ő nevéhez (is) fűződik a XX. század egyik legnagyobb tudományos mérföldköve, a maghasadás felfedezése. Zsidó nőként a náci Németországban, de későbbi otthonában, Svédországban sem volt esélye az elismerésre. „A mi Madame Curie-nk” – bár Albert Einstein így tekintett Meitnerre, a fizikus a múlt század elején, a berlini Vilmos Császár Kémiai Kutatóintézet egyedüli női munkatársaként csak az alagsorban dolgozhatott, fizetés nélkül, de mosdóba is az utca túloldalán lévő kávézóba járhatott. Otto Hahn német kémikussal harminc éven át voltak munkatársak, Meitner 1938-ban azonban kénytelen volt a náci Németországból Svédországba menekülni. A semleges országból levélben továbbra is tartották a kapcsolatot, és ekkor tették az uránhasadással kapcsolatos alapvető felfedezésüket is. Meitner adott magyarázatot a folyamatra és nevezte el azt „maghasadásnak”. 1946. december 10-én azonban egyedül Otto Hahn kapta meg a Nobel-díjat, Lise Meitnert még csak meg sem említették, pedig az ő munkássága alapozta meg mindazt, ami az atomenergetika területén máig megvalósult. Hahn a háború után a német tudomány újjáépítésén dolgozott, Meitner pedig meggyőződéses pacifistaként az atomenergia békés felhasználására törekedett, és kiállt amellett, hogy a nőket a tudományban is egyenlő jogok illetik meg. Bár a Nobel-díj hiányát nem enyhíti, Lise Meitner és Otto Hahn nevét közösen is őrzi Berlinben a Hahn–Meitner Intézet.
Cyril Gély francia szerző A Díj című műve azt az elképzelt pillanatot dolgozza fel, amikor a Nobel-díj átadásának estéjén, nyolc év elteltével a két tudós újra találkozik, szembesítik egymást a múlttal, és keresik egymás igazságát. A sok szempontból igencsak aktuális darabot most a Rózsavölgyi Szalonban mutatták be Herendi Gábor rendezésében, Kiss Mari és Seress Zoltán főszereplésével. Melegséget áraszt a stockholmi szálloda barátságos szobája, a légkör mégis rideg. A beszédén dolgozó Otto Hahn és felesége, Edith (Szorcsik Kriszta) beszélgetése sejteti, feszültséggel teli este elé néznek. És akkor váratlanul betoppan a rég nem látott ismerős.
Meitner megérkezésekor még baráti a légkör, felidézik közös múltjuk legfontosabb pillanatait, a laboratóriumot, az első közös kutatásokat, a maghasadással kapcsolatos munkájukat. Beszélgetnek a nácizmus térnyeréséről, a zsidóellenes törvényekről, és arról a végzetes, 1938-as dátumról, amikor a nőnek nem volt más választása, mint Berlinből Stockholmba menekülni, feladva mindent, amiért addig megharcolt. És szó esik a legfontosabbról, a morális felelősségről, a tudomány és a politika kapcsolatáról. Lise Meitner úgy teszi fel kérdéseit, mintha egy több ismeretlenből álló egyenletet próbálna megérteni. Igazságtalanságok és elhallgatások, félreértések és hazugságok, sérelmek és szemrehányások, érvek és ellenérvek ütköznek. Otto úgy érzi, ő védte és segítette Lisét abban, hogy érvényesüljön a berlini tudományos életben. De mindenekelőtt megmentette a nőt, amikor az Anschluss után segített neki elmenekülni. Lise viszont meg van győződve róla, mestere szabadulni akart tőle, hogy így magáénak tudhassa az eredményeket. A nő egyetlen mondatra vágyik, hogy Otto elismerje a tudományos érdemeit.
Cyril Gély érzékenyen jeleníti meg a rivális barátok kétértelmű kapcsolatát, beszélgetésükben összefonódnak az egyetértés, a megbánás pillanatai. Herendi Gábor rendezőként hasonló érzékenységgel vezeti színészeit, a szavakon túl apró gesztusokba rejtve láttatja a két ember szeretettel és keserűséggel átitatott kapcsolatát. Kiss Mari megint megmutatta, hogy korosztályának kiemelkedő művésze, szűk eszközkészlettel, de annál drámaibban jeleníti meg Meitner kételyek közt való őrlődését. Seress Zoltán méltó partner, játékában Otto Hahn a döntései miatt megtört emberként jelenik meg.
A darab nem akar igazságot tenni, de Lise Meitner és Otto Hahn történetén keresztül szembesít a hatalom működésével, így az előadás aktuálisát nem csak a tudomány morális felelősségvállalása és a nukleáris fegyverkezési verseny felgyorsulása adja.
Cyril Gély: A Díj. Fordította: Dávid Judit. Rendező: Herendi Gábor. Rózsavölgyi Szalon
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2024/8. számában jelent meg február 23-án.
