Sokan kapták fel a fejüket nyugati politikai körökben arra a hírre, hogy jelenleg csupán 32 százalékos Vlagyimir Putyin bizalmi indexe. Elégedettséggel konstatálták, hogy működnek a szankciók, és a nyomás fenntartásával nemcsak az orosz elit egy részét, a népet is le lehet választani az orosz elnökről.
Putyinban már csak a választók 31,7 százaléka bízik, derült ki nemrégiben az állami VCIOM szociológiai intézet felméréséből. Aztán néhány nap múlva ugyanez az intézet egy újabb körkérdés alapján azt közölte, hogy az elnök népszerűsége 72,3 százalékos. Ezzel elkezdődött a máig tartó vita arról, hogy lehet-e hinni a közvélemény-kutatásoknak, és ugyan milyen dolog már az, hogy a Kremlben az asztalra csapnak, majd helyreáll az elnök bizalmi indexe. A vita szakmai részéhez annyit, hogy míg az első esetben úgynevezett nyitott, addig a másodikban zárt kérdést tettek fel a szociológusok. Arra, hogy melyik politikusban bízik, alig 32 százalék nevezte meg Vlagyimir Pu tyint, ám amikor konkrétan nekiszegezték, hogy hisz-e neki, akkor már kétharmadnál is többen válaszoltak igennel. Ami pedig a Kremlt illeti: az utóbbi egy évben, a nyugdíjkorhatár sokakat felháborító felemelésének bejelentése óta árgus szemekkel figyeli az elnök népszerűségének alakulását. Olyannyira, hogy a felmérések egy részét az elnöki adminisztráció rendeli meg.
Tényleg lezuhant volna Putyin népszerűsége, mint azt a sajtó egy része írja? Mielőtt elhamarkodott ítéletet mondanánk, nézzük tovább a számokat. Az állam által külföldi ügynöknek bélyegzett Levada Központ mérése alapján a már említett bizalmi index 41 százalékos, és mint az intézet igazgatója, Lev Gudkov fogalmazott, a 2018-ban 77 százalékos szavazati aránnyal újraválasztott elnök népszerűsége egy éve, a nyugdíjreform bejelentése után mintegy 20 százalékot esett. Azóta a Kreml széles skálán mozgó, a propaganda erősítésétől a tüntetőkkel szembeni keményebb fellépésig terjedő intézkedéseinek következtében lényegében stabil.
A FOM szociológiai intézet közben azt mérte, a megkérdezettek 63 százaléka pozitívan ítéli meg Putyin tevékenységét. A VCIOM zárt kérdéséhez hasonlóan tehát az oroszok többsége teljes mértékben vagy inkább bízik az elnökben. A teljes mértékben bízók és az abszolút bizalmatlanok aránya 26 a 17-hez, ami már messze nem olyan fényes ahhoz képest, hogy 2015-ben ez még 41 a 3-hoz volt. Árnyalja a képet, hogy a kormányzó pártban, az Egységes Oroszországban 24 százalék egyáltalán nem bízik, míg teljes mértékben csupán 14. Dmitrij Medvegyev kormányfő esetében még siralmasabbak az arányok, hiszen 7 százalék fogadja el teljesen, míg 35 abszolút elutasítja. Ugyanakkor a hatalommal szemben – a FOM hetente méri – továbbra is csak 10, míg a Kremlt támogatandó 6 százalék menne az utcára tüntetni.
Egy szó, mint száz, korán örültek azok, akik Putyin népszerűségi indexének összeomlásáról beszéltek, tény ugyanakkor, hogy gyűlik az elégedetlenség a fedő alatt. A hatalom és a társadalom között a szociális stabilitásra épített megegyezés a nyugdíjreformmal meggyengült, ám Putyin országlását továbbra is adottságként kezeli az oroszok döntő többsége. Inkább apátiáról beszélhetünk, amelynek legfőbb oka a gazdaság stagnálása. A statisztikai hivatal adatai szerint az oroszok valamivel több mint felének már nem telik a fizetéséből tartós fogyasztási cikkre, növekszik az eladósodottság, és így nincs jövőképe. Már vagy harmadik éve várja, hogy jobban éljen, ám csak nem jön a fellendülés. Ehhez jön még a közel húszévi kormányzás utáni természetes elfáradás. Különösen a fiatalok várnak egy új arcra az eddigi életükben látott Putyin helyett.
Közben mára elpárolgott a Krím „hazatérése” következtében az egekbe emelkedett hazafias lelkesedés. Az orosz társadalom egyre kevésbé foglalkozik az ország globális ambícióival, külföldi szerepvállalásával, sőt azokra már-már rosszallóan tekint, és befelé fordulva egyre inkább a saját problémái érdeklik. Robbanásveszélyes helyzetről azonban nincs szó, a rendszer ezt az elégedetlenséget még kezelni tudja. A problémát inkább az jelenti, hogy a nyugdíjkorhatár emeléséhez hasonló reformokkal a hatalomnak várnia kell, így a rendszer megmerevedik, ami lassítja az ország felzárkózását a nyugati világhoz.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/23. számában jelent meg, 2019. június 7-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/23. számban? Itt megnézheti!
