Nem lettek sokkal okosabbak, miután Kína erősen korlátozta a nemzetközi szakértők hozzáférését az elsődleges adatokhoz.
Külföld
Nagy felháborodást keltett az országban az a rendelet, amely bünteti a vörös besorolású országba való utazást.
A Richter-skála szerint legalább 4-es erősségű földrengés következett be Bécstől délre.
Ezzel egyelőre lezárult a szlovák kormányválság, amelyet jórészt a járványkezelés valamint a Szputnyik V körüli vita idézett elő.
Frissítés: Angela Merkel kancellár összehívta a tartományi kormányfőket, hogy megtárgyalják az ügyet. Ez újabb csapást jelent az AstraZenecára, amely körül amúgy is számos negatív hír keringett az utóbbi időben.
Ha megegyeznek, áprilisban már 300 ezer dózist szállítanának.
A hétfői adatok szerint összesen 145 millió oltást adtak már be az Egyesült Államokban. Ez azt jelenti, hogy a teljes lakosság harmada és a 65 év felettiek kétharmada már legalább egy oltást megkapott.
Európának bizonyos kérdésekben többet kell tennie, és „bürokrata akadékoskodás” helyett szabadságot kell adnia a nemzetállamoknak olyan kérdésekben, mint a választási vagy igazságügyi reform, a családpolitika – nyilatkozta a csütörtöki budapesti találkozó előtt a jobboldali-populista olasz Liga vezetője.
A berlini vezetés azt is megvizsgálta, hogy meg lehet-e tiltani ideiglenesen a külföldi üdülőhelyek látogatását. Ám megállapították, hogy az elképzelés jogi akadályok miatt nem valósítható meg.
Míg a fejlett országok előre lefoglalják és felhalmozzák a vakcinakészleteket, addig a harmadik világbeli államokba szinte semmi sem jut. Ezt pedig több vakcina-gyártó ország is kihasználja.
A találkozón többek között a lengyel kormánypárt és a Fidesz közötti európai szintű politikai szövetség is szerepel.
A miniszterelnök Facebook-videójában elmondta, azért utazott Üzbegisztánba, hogy a magyar cégek üzleti lehetőségeit bővítsék, és olyan sikeres magyar cégek mutatkozzanak be, mint az OTP, valamint más közepes vállalkozások.
Két újabb vádponttal bővült a kiskorú lányok szexkereskedelme miatt még 2020 nyarán őrizetbe vett Ghislaine Maxwell ügye.
Az országos tüntetéssorozatot a nacionalista és vírustagadó szólamokkal frissen parlamenti képviselethez jutott ellenzéki Románok Egyesüléséért Szövetség koordinálja.
A kínai központi kormányzat korábban azzal indokolta a módosítás szükségességét, hogy a 2019-ben kibontakozott, kormányellenes tüntetéshullám után biztosítsák, hogy a várost „hazafiak” irányítsák.