Információnk szerint a földindulás-szerű változások a nagykövet áprilisi, váratlan hazahívását követően indultak meg: az egykori diplomaták között többen is vannak, aki azóta már nem is dolgoznak a Külgazdasági és Külügyminisztériumban.
Külföld
Tőkés László az SZFE-ügy kapcsán arról írt, határozottan visszautasítja „a külföldi balliberális kultúrpolitika erdélyi szálláscsinálóinak” megnyilatkozásait.
Von der Leyen nem spórolt a nagyívű elképzelésekkel. Ezek mind-mind olyan célkitűzések, amelyek valóban jók és hasznosak, de az eredményes képviseletükhöz arra van szükség, hogy a tagállamok engedjenek át hatásköreikből.
Új klímacél, egészségügyi unió, humánus migrációs csomag – évet értékelt az Európai Bizottság elnöke
A koronavírus megmutatta, hogy mennyire törékeny az ember, de ebből a helyzetből Európa vezető hatalomként kerülhet ki – mondta Ursula von der Leyen.
Amerikában már minden 48. ember bizonyítottan szervezetében hordta vagy hordja a vírust.
Már 29 479 686 embernél mutatták ki a vírust, a halálos áldozatok száma 933 542.
Bár Oroszország hirdette ki magát a globális vakcinaverseny győztesének, a kínaiak és a többiek szorosan a nyomában vannak.
Szerintük valószínűtlen, hogy a közölt adatok helyesek legyenek. Vagyis vagy csaltak vagy nagyot hibáztak az oroszok.
Visszaküldte a parlamentnek a román elnök azt a törvényt, amely június 4-ét, a trianoni békeszerződés évfordulóját ünnepnappá nyilvánítaná
A külügyminiszter az amerikai elnök meghívására vesz részt a közel-keleti békemegállapodás aláírásán.
Felerősödtek a viták arról, hogy a nukleáris energiát nem szabad kivenni a jövőben sem a német energiamixből.
Osztrák munkáltatók már több magyar dolgozót is riogattak azzal, hogy elbocsátják őket, így sokan most arra kényszerülnek, hogy Ausztriában keressenek maguknak szállást.
Az orosz elnök közben azt mondta, a fehéroroszoknak maguknak kell megoldaniuk a kialakult helyzetet.
Az orosz külügyminiszter lemondta berlini látogatását. Putyin és Macron telefonon beszéltek.
Fehéroroszországban forrnak az indulatok, de a két elnök a hivatalos tájékoztatás szerint kereskedelemről és gazdaságról tárgyal.