
Egyre több szakértő nyilatkozik úgy, hogy a most zajló (Magyarországon a negyedik) hullám lehet az utolsó nagy, sok halálos áldozattal járó, és az egészségügyi ellátórendszert leterhelő járványhullám a covid-19 pandémiában.
Most Sarah Gilbert, az Oxfordi Egyetem professzora mondta csütörtökön egy szakmai fórumon azt, hogy nincs okunk azt feltételezni, hogy ennél virulensebb vírustörzsek fognak a jövőben megjelenni, írja a HVG.
Miközben a vírus mutációi révén várhatóan egyre enyhébb megbetegedéseket lesz képes okozni, a társadalom immunitása is kiterjedtebbé válik vele szemben – az oltások és a fertőződések révén. Végül a SARS-CoV-2 is mezei náthavírussá fog válni.
Az Egyesült Királyságban, a jelentős átoltottságnak hála, ma már sokkal jobb a helyzet, mint korábban. Bár magasak a fertőzésszámok, a súlyos megbetegedések és a halálozások száma jelentősen kevesebb, az ellátórendszer fellélegezhetett. Arra számítanak, hogy tavaszra visszatérhet az élet a normális medrébe.