Meddig bírja vajon a háborút Ukrajna és meddig Oroszország? – kérdeztük Reptér című külpolitikai háttérműsorunkban Kaiser Ferenctől, akivel Oroszország ukrajnai inváziójának 2023-as évét néztük végig. „Az látszik, hogy Ukrajna egyre komolyabb problémákkal küszködik, mivel egyre több területen veszik igénybe a nőket a haderőben a drónpilótáktól kezdve az egészségügyön át a tűzérségig. Nem az arcvonalba küldik még őket, de egyre több kiszolgáló funkcióban alkalmazzák őket. De az is látszik, hogy Oroszországban is vannak gondok. Van ugyanis egy olyan »megállapodás« az orosz társadalom és a Kreml között, hogy ez az egész ne fájjon a lakosság számára. (...) És az látszik egyre lehetetlenebb országból toborozzák az önkénteseket, így Nepálból, Kubából vagy afrikai országokból, miközben egyre több a razzia a toborzások miatt” – mondta lapunk műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense.
Ami a gazdasági kilátásokat érinti, Kaiser Ferenc szerint Oroszország elszigetelésének hatásai nem egy-két éven belül, hanem sokkal hosszabb időtávon érződnek majd. És miközben a nyugati világ hátat fordított Moszkvának, a háború, és az egymásnak feszülés ellenére olyan paradox érdekességek még továbbra is akadnak, mint hogy az Egyesült Államok a mai napig vásárol régi, lebontott szovjet-orosz robbanófejekből előállított nukleáris fűtőanyagot Moszkvától. De vajon hogyan fizetnek érte, ha Oroszországot jó ideje leválasztották a SWIFT bankközi telekommunikációs rendszerről? Többek között ez is kiderül a beszélgetésből. Ahogy az is, mire jók a szankciók? Hogy tervez a Kreml, meddig lesz még háború? Várható-e valamikor tűzszünet, vagy béke? Tartanak-e választást 2024-ben Ukrajnában? Vajon Putyin behúzza-e 90 százalékkal az ugyancsak jövőre esedékes elnökválasztást? Mennyire stabil Putyin rezsimje, milyen átrendeződések voltak a nyári Prigozsin-féle puccs óta?