
A Twitter-oldalán jelentette be péntek kora délután Boris Johnson, hogy elkapta a koronavírust. Mint írta, az elmúlt 24 óra során enyhe tünetei voltak, mire tesztelték fertőzésgyanúval, az pedig pozitív lett.
Házi karanténba vonult, a kormányzati védekezést videókapcsolaton keresztül fogja irányítani.
Nem sokkal a bejelentés után Matt Hancock egészségügyi miniszter közölte, hogy orvosi tanácsra ő is koronavírustesztnek vetette alá magát, és lelete szintén pozitív lett. Hancock a Twitter portálon közzétett rövid üzenetében tudatta, hogy az ő tünetei is enyhék, elkülönítésbe vonult és otthonról dolgozik.
Korábban Johnson még megtagadta a tesztelést, miközben személyesen is érintkezett egy koronavírusos miniszterrel.
Johnson szerdán részt vett a londoni alsóházban a képviselői kérdések és azonnali miniszterelnöki válaszok szokásos heti vitanapján, és a hagyományoknak megfelelően szemtől szemben ült Jeremy Corbynnal, a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt 70 éves vezetőjével. Corbyn pénteken a Twitter portálon gyors felépülést kívánt a kormányfőnek, és hangot adott reményének, hogy Johnson családja egészséges. A Munkáspárt hamarosan leköszönő vezetője nem említette, hogy őt is alávetették-e koronavírustesztnek.
A Buckingham-palota, II. Erzsébet királynő londoni hivatala nem sokkal a miniszterelnök pozitív koronavírusleletéről szóló bejelentés után közleményben tudatta, hogy a 94. évében járó uralkodó jó egészségnek örvend. A kommünikében nem szerepel, hogy az uralkodót, aki 68 éve ül az Egyesült Királyság trónján, alávetették-e koronavírusszűrésnek. A palota tájékoztatása szerint a királynő legutóbb március 11-én találkozott Boris Johnsonnal, és minden vonatkozó egészségügyi útmutatást betart.
Károly trónörökösről, az uralkodó elsőszülött fiáról a héten szintén kiderült, hogy megfertőződött az új típusú koronavírussal.
Az Egyesült Királyság korábban a nyájimmunitással, és a minél kevesebb korlátozással kísérletezett, de aztán éles fordulatot vettek, ettől a héttől pedig kijárási tilalmat vezettek be.