Kínai fiatalok ezrei harcolnak a világhálón a „Nyugat káros eszméi” ellen
Fotó: Unsplash/Christopher Gower

Amikor a Diba támadásba lendül, kő kövön nem marad! Ezt hirdeti a kínai online közösség jelszava. S valóban, a magát Diba néven azonosító, erősen nacionalista beállítottságú, 33 millió tagot számláló csoport igencsak agresszív üzenetekkel és mémekkel támadja a népi Kína vélt vagy valós ellenségeit. A kínai Google, a Baidu által létrehozott platform eredetileg a futball fanokat gyűjtötte egybe, az elmúlt években azonban ezek a fiatalok a rendszer árnyékhadseregévé váltak a kíbertérben.

Posztjaik célpontjai között éppúgy ott vannak a Hongkongban az autonómiáért vagy Tajvanon a demokráciáért tüntetők, mint a koronavírus-járvány miatt Kínát támadók. Ugyanígy egy másik, idáig főképp kedvenc színészeikért és pop-idoljaikért lelkesedő közösség, a főleg fiatal lányokból álló Fangirls is új bálványt talált magának. Úgy hívják, hogy a „jóképű idősebb testvér, Kína”.

Fiatalok ezrei harcolnak a világhálón a Hszi Csin-ping által meghirdetett „kínai álomért” és a „Nyugat káros eszméi” ellen. Ők az internethez kötött, „bedrótozott” nemzedék vagy más néven az Y generáció.

Amerika összeesküvés-elmélettel támad, Kína Lego-bábukkal és fenyegetéssel reagál
Ficsor Benedek

Amerika összeesküvés-elmélettel támad, Kína Lego-bábukkal és fenyegetéssel reagál

Tovább durvul a kínai-amerikai kommunikációs háború a járvány miatti felelősségről.

Ezek a fiatalok úgy érzik, mindenáron meg kell védeniük Kína imázsát. Ez az 1990 után született „millenniumi nemzedék” büszke Kína újjászületésére, és az idősebbektől eltérően egyáltalán nem gondolkodnak el a kommunista párt abszolút hatalmán. Ők nem élték át a Tienanmen téren történteket és a kulturális forradalom terrorját sem. Ők a gazdasági növekedés gyermekei. Hiába beszélnek nekik a nélkülözésekről, a Tienanmenről, az ő agyukból ezt már kimosták. Hongkongi kortársaikat nem értik, azok az ő szemükben „romlott gyerekek”, akiket a nemzetbiztonsági törvénnyel jó útra kell téríteni. Így aztán nincsenek is fenntartásaik.

A hatalomhoz közel álló China Youth Daily napilap felmérése szerint a 18 és 35 év közöttiek 97 százaléka büszke arra, hogy kínai, 95 százalékuk pedig meg is védi a hazáját. A Le Figaro tudósítója a pekingi kampuszokon is a „millenniumi nemzedék” őszinte patriotizmusával szembesült. Mint az újságíró megjegyzi, ez a fiatal „hadsereg” komoly segítségére van a gazdasági válsággal és nemzetközi nyomással szembesülő rendszernek.

Az Y generáció patriotizmusa mutatja a rendszer alkalmazkodó képességét is. A szovjet blokk szétesésétől kezdve a Kínai Kommunista Párt tudatosan alapozott a növekvő jólétre és táplálta a fiatalokba a hazafias érzelmeket. A kommunizmus helyét a rendszer legitimációjában Tienanmen után így fokozatosan a Nyugat-ellenes felhangokkal kísért nacionalizmus vette át.

Bagoly mondja verébnek? Az amerikai emberi jogok helyzetét kritizálja egy kínai szervezet
Magyar Hang

Bagoly mondja verébnek? Az amerikai emberi jogok helyzetét kritizálja egy kínai szervezet

A szerzők szerint Amerika a tőkés érdekeket helyezte előtérbe, és politikai kérdéssé tette a járványellenes erőfeszítéseket.

E türelmes nevelés gyümölcseit most a „kínai álmot” meghirdető Hszi Csin-ping elnök arathatja le, amikor rámutat az Amerikában uralkodó káoszra. A Minneapolisban történtek vagy a Covid-19 amerikai kezelése csak megerősítik ezekben a fiatalokban a Nyugat hanyatlását, Trump kirohanásait vagy az emberjogi kritikákat pedig a Kína megalázására irányuló újabb imperialista kísérletekként értékelik. Ez a generáció úgy látja, nincs más választása, mint felvenni az Amerika által Kína elé dobott kesztyűt és ellenállni a nyomásnak, hogy a Közép Birodalma ismét visszakerüljön a világban az őt megillető helyre.