Mint oly sok népnek, a hollandnak is vannak szavai, amelyeket tőlük vett át a világ, vagy annak egy része. Ősi tengeri nemzetként ilyen például a kajüt (hollandul kajuit), vagy éppen a polder. A polder tengertől elhódított földterület, kialakulásának többféle módja van, az egyik legjellemzőbb, hogy egy – legalábbis dagálykor – tengerszint alatti parti területet gátakkal körülkerítenek, a gáttal elzárt részről kiszivattyúzzák a vizet, majd az így nyert földdarabot immár szárazföldként hasznosítják. Hollandia partvidékén nagyon sok ilyen terület van (polderek már a XI. században létesültek arrafelé), de akad hasonló Németországban és Angliában is.
A „polder” szónak azonban nagyon fontos átvitt jelentése is van Hollandiában. Poldermodellnek nevezik azt a kompromisszumokon alapuló döntéshozatali mechanizmust, amely a németalföldi gazdasági, társadalmi, politikai működést jellemzi-jellemezte az elmúlt évszázadokban, de különösen a XX. század második felétől. Ahogyan egy polder fennmaradását (a gátak karbantartását, a víz zsilipekkel vagy szivattyúzással történő elvezetését) csak az összes érintett – gazdag és szegény, nemes és polgár – együttműködése biztosíthatta, úgy törekszik-törekedett a holland társadalom arra, hogy a lényeges, sokakat érintő döntéseket az érintettek megelégedésére hozzák meg. Ez rengeteg tárgyalással jár, a végén azonban – ha minden jól alakul – mindenki boldog.
Hollandiában tavaly november 22-én tartottak választást, amelyeken a legtöbb képviselői helyet – 150-ből 37-et – Geert Wilders Szabadságpártja (Partij voor de Vrijheid, PVV) hódította el. Ez ott fölcsuszamlásszerű, történelmi diadalnak számít, mivel a pártrendszer nagyon polarizált, sok a kis- vagy középpárt. Az végképp kivételes, hogy egy politikai erő olyan nagyot nyer, hogy akár egyedül is képes lehet kormányt alakítani (a „kétharmad” kifejezés pedig talán csak különösen ambiciózus politikusok legédesebb álmaiban fordul elő). Ehhez értelemszerűen Wildersék nagy győzelme sem volt elegendő, így annak rendje-módja szerint megkezdődtek a koalíciós tárgyalások. A populista politikus a korábban kormányzó jobboldali-liberális VVD-vel (ennek vezetője volt egykor Mark Rutte miniszterelnök), a kereszténydemokraták pártjából nem sokkal a választások előtt kivált Pieter Omtzigt Új Társadalmi Szerződés (NSC) nevű pártjával, valamint a főként a gazdák körében népszerű BBB-vel képzelte el a kormányzást. Az egyezkedés azóta, bő három hónappal a választás után is zajlik – ami csak kívülről tűnhet meglepőnek, Hollandiában ez a normál ügymenet (Mark Rutte negyedik kormánya például 271 nap után alakult meg 2021-ben, igaz, ez azért ott is kirívónak számít). Jelen állás szerint több forgatókönyv is elképzelhető. Nem teljesen kizárt – bár a valószínűsége egyre csekélyebb –, hogy összejön a négypárti koalíció, lehet, hogy nem lép be mindenki, csak kívülről támogatja a felálló kabinetet (ezt az álláspontot legmarkánsabban Omtzigt képviseli), de felmerült egy szakértői kormány ötlete is, ahogy akár az is reális opció lehet, hogy végül, ha Wilders nem jut dűlőre a többiekkel, a baloldali pártok alakítanak kormányt. (Ami egyébként nem egyezne a választók többségének akaratával: a hollandok nagyobb része a voksolás eredménye, illetve az azóta elvégzett közvélemény-kutatások szerint is jobbközép kormányt látna szívesen az ország élén.)
Február végén rosszalló cikkek jelentek meg a Fidesz-sajtóban (lásd például: 180 fokos fordulatot vett Geert Wilders?), miután a Szabadságpárt vezére bejelentette, hajlandó elfogadni Ukrajna katonai támogatását. Ezzel a politikus nemcsak a tavaly novemberben a világ kormányfői közül neki először gratuláló Orbán Viktor vágyaival és elképzeléseivel megy szembe, hanem korábbi önmagával is. Wilders eddig azt hangoztatta – és pártja választási programjában is ez szerepelt –, hogy az ukránoknak küldött fegyvereket, F–16-osokat, a nekik szánt pénzt inkább a holland hadsereg fejlesztésére kell fordítani, alig egy héttel az ukránok támogatásával kapcsolatos bejelentése előtt pedig még arról értekezett az X-en (az egykori Twitteren) közölt bejegyzésében, hogy a Hollandiába érkező ukrán menekültek (akik száma mostanra elérte a százezret) nem a háború miatt jönnek, hanem az ingyenlakásokra, az ingyenes egészségügyi ellátásra és a holland állásokra fáj a foguk. Újfent bebizonyosodott, fogalmazott a pártvezér, hogy Hollandia „Európa falubolondja”.
Az ukránügyi fordulat jól illeszkedik az elmúlt hónapok folyamatába (amelyet a holland sajtó a Wilders-Milders szójátékkal jellemez: a „wild” vadat, a „mild” lágyat, puhát jelent): Geert Wilders számos más ügyben is engedékenyebbé vált, hogy elnyerje lehetséges koalíciós partnerei támogatását. Feledte többek között iszlámellenes intézkedéseit (a muszlim iskolák, a korán betiltását), és jó ideje nem hangoztatja már azt sem, hogy Hollandiában népszavazást kellene tartani az Európai Unióból való kilépésről.
Ami minket, magyarokat illet: úgy fest, hogy akárcsak az olasz Giorgia Meloni 2022-es hatalomra kerülésekor, Orbán Viktor most is túl korán örült elvbarátja választási sikerének. Mire esetleg miniszterelnök válik belőle, alighanem Geert Wilders sem lesz már ugyanaz a szélsőjobboldali, aki épp a mi kormányfőnkkel akarna együttműködni.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2024/10. számában jelent meg március 8-án.
