A jövő héttől pedig ismét virtuális oktatásra állnak át az általános iskolák felső tagozatai, valamint a középiskolák.
Külföld
Világszerte 11 513-an hunytak el. Az Államokban felkészültek rá, hogy mintegy 40 milliónyi adag vakcinát szállítsanak ki a tagállamokba az év végéig.
Büszkén jelentem be, hogy Michael T. Flynn tábornok teljes körű elnöki kegyelemben részesült – írta Twitteren.
Egy sor szabályt szigorítanak a németeknél, így például két háztartásból az eddigi tíz helyett legfeljebb öt ember tartózkodhat együtt.
Mailis Reps elismerte, hogy hibát követett el.
Ezúttal a Moderna gyógyszeripari vállalat vakcináiból kötöttek le.
Az incidens idején az épületben tartózkodott a német kormány több tagja is.
A téma az uniós költségvetés vétója.
Joe Biden várható győzelme nem jó hír Közép- és Kelet-Európa autokrata irányba elhajló rendszerei számára.
Egy nap alatt megközelítette a hétezret az újonnan regisztrált fertőzöttek száma az országban.
Első száz napjának legfontosabb feladata a bevándorlási reform megvalósítása és a koronavírus-járvány gazdasági következményeinek enyhítését célzó csomagterv elfogadtatása lesz – mondta.
Antony Blinken azon családtagjairól mesélt, akik valamilyen elnyomó rendszer elől menekültek Amerikába.
Karácsonykor nem lesz kijárási korlátozás az esti órákban sem.
Jelenleg 34 millió olyan személy tartózkodik az EU-ban jogszerűen, akik az unió területén kívül születtek.
Nem siették el, három héttel a választás után hirdettek eredményt.