
Magyarország 21-re főre bővíti az Európai Unió kiképzőmissziójának részeként Maliban tevékenykedő katonáinak létszámát – jelentette be Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban egy miniszteri szintű ENSZ-ülésen is részt vett, amely Mali és Száhel térségének biztonsági helyzetével foglalkozott.
Szijjártó Péter az MTI-nek azt mondta, egyetértettek abban, hogy a helyzet továbbra is törékeny, a térség továbbra is foglya a terrorizmusnak és áldozata a gazdasági-társadalmi problémákat kihasználva megerősödő fegyveres milíciáknak. Ezért a nemzetközi közösség részéről továbbra is aktív szerepvállalásra van szükség.
A miniszter úgy látta, hogy Európa szempontjából is nagy jelentősége van annak, hogy mi történik a Száhel-övezetben, ugyanis ez a régió az Európába irányuló migráció egyik legjelentősebb forrása. – Annak érdekében, hogy ne induljanak el újabb migrációs hullámok, az Európai Uniónak főszerepet kell vállalnia – közölte.
Az EU ezért hozta létre például Afrika megsegítésére a szükséghelyzeti alapot, amelyben 4,5 milliárd euró áll rendelkezésre, és ebből 1,7 milliárd a Száhel-térségre jut. Magyarország is hozzájárul az alap költségvetéséhez 9,5 millió euróval. A pénzzel a biztonság növelését és munkahelyteremtést szolgáló, valamint az embercsempészek elleni küzdelem fokozását célul kitűző programokat támogatnak.
A térséghez tartozó Burkina Faso, Niger és Mali számára Magyarország évente összesen 30 ösztöndíjat biztosít annak érdekében, hogy a résztvevők tanulmányaik befejezése után hazatérve erősítsék helyi közösségeiket, és részt vegyenek az ország fejlesztésében.