Válaszul Putyin terrorcsapásaira Németország légvédelmi rendszereket szállít Ukrajnának
Christine Lambrecht német védelmi miniszter (Fotó: Christine Lambrecht / Facebook)

Légvédelmi rendszert ígért napokon belül Ukrajnának Christine Lambrecht német védelmi miniszter hétfőn az ukrán kommunikációs és energetikai létesítményekre mért orosz rakétacsapások után.

„Oroszország rakéta- és dróncsapásai mindenekelőtt a polgári lakosságot terrorizálják. Ezért nyújtunk most különleges támogatást légvédelmi fegyverek formájában” – jelentette ki a tárcavezető.

„Az elkövetkező napokban az ígért négyből az első, korszerű Iris-T SLM légvédelmi rakétarendszer készen fog állni, hogy hatékony védelmet nyújtson Ukrajna népének” – hangsúlyozta Lambrecht.

A német védelmi minisztérium egyik szóvivője szerint az első egység már hamarosan bevethető lesz.
A három további egységet azonban csak jövőre tudják majd átadni, ezt a védelmi ipar és az Ukrajnát fegyverzettel segítő más államok közötti szükséges egyeztetésekkel indokolta.

Lambrecht október elején látogatott Ukrajnába, és már akkor légvédelmi eszközök gyors szállítását ígérte a kijevi vezetésnek. Az új légvédelmi rakétarendszer egyelőre még a német hadsereg számára sem elérhető.

Annalena Baerbock német külügyminiszter Twitter-bejegyzésében erősítette meg a védelmi tárca bejelentését.
„Minden tőlünk telhetőt megteszünk Ukrajna légvédelmének gyors megerősítése érdekében” – írta. „Putyin rakétatámadásai a nagyvárosok és civilek ellen aljasság, és semmivel sem igazolható” – hangoztatta.

Vlagyimir Putyin elnök az orosz biztonsági tanács hétfői ülésén közölte, hogy Oroszország masszív csapást mért ukrán katonai vezetési pontokra, valamint kommunikációs és energetikai létesítményekre válaszul az ukrán terrortámadásokra köztük a Krími hídon elkövetett robbantásra.