Az nem kérdés, hogy Putyin Egységes Oroszország pártja tarolni fog.
Külföld
A delta variáns elterjedését követően a déli államokban, valamint Kaliforniában és Oregonban a kórházban ápolt betegek több mint 50 százalékát a Covid–19 miatt kezelik.
Elítélték „a folyamatos lejárató kampányokat és a kormánykoalícióval szoros kapcsolatban álló szereplők által indított, a közéleti részvételt akadályozó stratégiai pereket” is.
Az Európai Gazdasági Térség tagjaként sokallják a Brüsszelnek befizetett összegeket, az átadott jogköröket.
Szeptemberben rohamosan romló járványügyi adatokkal, a kórházban kezeltek és a halottak számának emelkedésével számol a szlovák kormány.
Az oltóanyag gyártási folyamata nem felel meg a szükséges standardoknak.
Az EU tagállamainak hatóságai júliusban 35 100 elsőfokú határozatot hoztak, 39 százalékos pozitív elbírálás mellett.
A Kreml szerint az elnök egészséges, de néhány napig „önizolációban” marad.
Felszerelik az ausztrál haditengerészetet nukleáris meghajtású, de hagyományos fegyverzettel ellátott tengeralattjárókkal.
Dominic Raab elmozdítását nem indokolták, de egyöntetű sajtóértesülések szerint Raab viszonya meglehetősen feszült, esetenként ellenséges volt a hatalmas brit külügyi apparátussal.
Rédai Dorottyát, a Meseország mindenkié című könyv szerzőjét is beválasztották a legnagyobb hatású emberek közé.
A szentatya azt is elmondta, hogy ő kérdezett rá, Magyarországon mennyi az átlagéletkor, mert aggódik a „népesedési tél” miatt.
Gyúlékony folyadékot tartalmazó palackokat hajítottak a kapunak.
A 32 éves francia-marokkói fővádlott a 2015-ös párizsi merényletek indítékáról beszélt.
Jövőre már a jogállamiságról szóló jelentések konkrét ajánlásokat is tartalmaznak a tagállamok számára.