Barion Pixel
HIRDETÉS - AIP
HIRDETÉS - AIP

Tovább drágul az MMA tavaly nyáron átadott székháza

Szerző: | 2019. április 19., 14:17 | Featured, Kultúra

MTI fotó

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Több mint félmilliárd forinttal lesz drágább a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Andrássy úti székháza – derült ki az uniós közbeszerzési értesítőből. Az áremelkedést előre nem kalkulált pluszmunkákkal indokolták. Az értesítő szerint az V. kerületi kormányhivatal tavaly nyáron módosította a villa építési engedélyét, a kivitelezőnek pedig e szerint kellett újraszámolnia a költségeket.

HIRDETÉS - AIP

Közel négymilliárd forint helyett így több mint 4,5 milliárd lesz az Andrássy út és a Bajza utca sarkán álló épületegyüttes – az egykori MÚOSZ-székház és a mögötte található villa – felújításának végösszege. A két épület összekötésével kialakított székház műemléki rekonstrukcióját és irodaházzá alakítását a Laki Épületszobrász Zrt. végezte.

Az MMA még 2014-ben szerezte meg az Andrássy út 101. szám alatti egykori Schanzer-villát: az állam összesen kétmilliárd forintért vásárolta meg az épületet a köztestület számára. A közel egy évtizede üresen álló épületben 1970-től nyolc éven át működött a mai alternatív teátrumok őse, a 25. Színház, és a villa 2006-ig a Magyar Újságírók Országos Szövetségének is otthont adott.

A kormány 2015-ben nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította az MMA székházának kialakítását, a terveket gyorsított eljárásban 140 millió forintért készítették el.

A Laki Zrt. nem először dolgozik az MMA-nak. 2011-ben a cég vette át és fejezte be a Pesti Vigadó felújítását (2,5 milliárd forintért), és a Laki Zrt. állította helyre a december 20-án átadott Hild-villát is a köztestület számára. További állami tendereken is sikeresen szerepelnek: a budai Várban a West Bau Hungária Kft.-vel közösen építhetik újjá a királyi Lovardát, a Főőrség épületét és a Stöckl-lépcsőt. Mindezt közel hétmilliárd forintért.

A székházat tavaly augusztus végén adták át. Az ünnepélyes eseményen Vashegyi György, az MMA elnöke kiemelte, az épületegyüttesben méltó körülmények között folytathatja munkáját az MMA Titkársága, de új közösségi terekhez jutnak az akadémikusok is. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az eseményen hangsúlyozta: a megválasztott kormánynak nem feladata megszabni a kultúra irányait, így nem is teszi, azonban alkotmányos kötelessége, hogy védje értékeinket, és mindenkinek biztosítsa az esélyt az alkotásra és kulturális gyarapodásra.

HIRDETÉS - AIP

Címkék: felújítás, Magyar Művészeti Akadémia, székház


HIRDETÉS

HIRDETÉS - AIP

FIZESSEN ELŐ A MAGYAR HANGRA!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Hirdetés

HIRDETÉS - AIP

CSATLAKOZZON HOZZÁNK PATREONON

Az élet meg minden podcast – Presser Gábor

Árnyék podcast: Miért költöztünk külföldre? – szülinapi adás

Fotó: Unsplash/Matt Botsford

Fotó: Unsplash/Matt Botsford

Pin It on Pinterest