André Kertész, Brassaï, Robert Capa, Martin Munkácsi, Paul Almasy – magyar származású művészek, akik kitörölhetetlen nyomot hagytak a fotótörténetben. Van azonban egy női kortársuk, akinek művészete Franciaországban valószínűleg sokkal ismertebb, mint idehaza, pedig Ergy Landau, azaz Landau Erzsi is egyedülálló látásmódot képviselt, művészi megközelítése pedig hozzájárult ahhoz, hogy a fotográfia új lendületet kapjon.
Honfitársaival ellentétben ő volt az egyik első női fotós, aki halála után árnyékban maradt. Landau 1967-ben örökösök nélkül hunyt el, így bár Raymond Grosset, a Rapho fotóügynökség igazgatója próbálta ápolni életművét, de neve lassan kikopott a köztudatból. Itthon szinte teljesen feledésbe merült: a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fotótára is csak nagyon kevés képet őriz tőle, ahogy kiállításon is csak ritkán jelentek meg munkái. Most azonban a budapesti Mai Manó Házban nyílt átfogó tárlat a munkáiból.
Landau Erzsi pályája az 1910-es évek végén indult, 1918-ban kezdett fényképezni, a mesterség alapjait Máté Olga műtermében sajátította el. Már fiatalon nevet szerzett: ő örökíthette meg a halálos ágyán fekvő Adyt, a Ferenc József rakparton működő műhelyében a húszas évek elején pedig megfordult a magyar értelmiség színe-java, emlékezetes a Moholy-Nagy Lászlóról vagy a fiatal Palasovszky Ödönről készített portréja, de ő dokumentálta Thomas Mann magyarországi látogatását is. A zsidókkal szembeni növekvő diszkrimináció miatt Landau is elhagyta az országot. Sok más művészhez hasonlóan Párizsba ment – egy évvel Brassaï és két évvel André Kertész előtt –, és műtermi fotósként folytatta Budapesten megkezdett munkáját.
A gyermekportrék mellett a kor hírességeit fényképezte: modellt állt neki a szobrász Antoine Bourdelle, a költő Paul Valéry, az író Sidonie-Gabrielle Colette és Arthur Koestler is. A műtermi portrékat formai kísérletekkel és riportokkal ötvözte, de új megvilágításba helyezte a női akt műfaját is: festői fényhatások jelentek meg érzéki és finom aktjain – mint például Assia portréja, aki az 1930-as években a fotósok és festők kedvelt modellje volt –, de a szabadban és hétköznapi környezetben készült képein is. Ezek a test kultuszát és felszabadultságát hirdették, amely szorosan összefüggött az akkor egyre divatosabbá váló naturizmussal, amint azt az Air et Nature magazin egyik, ennek az életmódnak szentelt, és a kiállításon látható száma is bizonyítja.
Kezdetben a piktorializmus, azaz fotószecesszió, majd a Moholy-Nagy által támogatott új látásmód (nouvelle vision) formai kísérletei vonzották, később azonban személyesebb stílus jellemezte munkáit. Képein az elegancia mellett a pontos kompozíciós érzék, a magabiztosság, az arcok és testek iránti vonzalom, valamint a fény és árnyék játékának mesteri elsajátítása figyelhető meg. Néhány utcai fotója érdekes szemszögből mutatja be, milyenek voltak a két háború közötti évek Párizsban. A várost róva, Rolleiflexével felfegyverkezve örökítette meg a párizsiakat: a Szajna partján halászókat, a könyvkereskedőket, az étteremben sziesztázókat, az Eiffel-torony tövében úszókat és tornázókat. Egyes felvételeken az elkapott pillanatok, tekintetek és gesztusok Vivian Maier képeit juttathatják eszünkbe.
Gyermek, 1930-as évek (Forrás: Mai Manó Ház)
Landau a második világháború alatt a Gestapo párizsi központjának közelében lakott, ennek ellenére megtagadta a sárga csillag viselését. Noha ő túlélte a háborút, nővérét és annak férjét elhurcolták és meggyilkolták. Magyar gyökereit soha nem tagadta meg: Kertésszel, Brassaïval és Moholy-Naggyal mindvégig ápolta a kapcsolatot, de az asszisztensei is honfi társak – a korban szintén ismert fényképészek, Ylla, vagyis Koffler Kamilla, illetve Nora Dumas, azaz Kelenföldi Telkes Nóra – voltak.
A kiállításon megjelennek Landau életművének fontos darabjai, a Kínában és Mongóliában készült dokumentarista képek is. 1954-ben ő volt az első női fotós, aki egy francia delegáció tagjaként Mao Ce-tung Kínájába utazhatott, ahol különböző népcsoportok hétköznapi pillanatait fotózta. Bár ezekre egyfajta tárgyilagos szemlélet és letisztultság jellemző, de mivel a francia magazinok politikailag irányítottnak érezték képeit, így azok csak Svájcban, könyv formájában láttak napvilágot, és itt publikálták a mongol gyerekekről készített sorozatát is.
Ergy Landau, Budapest – Párizs, 1896 – 1967. Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház. Kurátorok: Kathleen Grosset, Laurence Le Guen és David Martens. Látható: május 14-éig.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2023/13. számában jelent meg március 31-én.
