Hosszú, türelemmel viselt betegség után, életének 75. évében családja körében hunyt el – közölte a Miniszterelnöki Sajtóiroda.
Kultúra
David Bowieról, a menekültellenességről és a hetvenes évek amerikai művészelitjéről is kérdeztük a világhírű festőt, Samuel Havadtoy-t. A teljes interjú.
Harminchárom évvel ezelőtt rendezte meg Bob Geldof a valaha volt legnagyobb jótékonysági rendezvényét, a Live Aid szuperkoncertet.
Az év legkínosabb „haknija” után beindult az idei Sziget. Fotógalériával egybekötött beszámoló a fesztivál első két napjáról.
A Felhőkarcoló szinte jelenetről jelenetre koppintotta a Die Hardot.
Olyan megoldást szeretnének, amelyben a jogtulajdonos tudomása és engedélye nélkül senki se tudjon megosztani tartalmat.
2016-os stroke-ja után először szerepelt élő adásban a színész.
A közpénz emlőit szivattyúzó költőkről, a kibontakozó kulturális harcról és a túlélés zálogát jelentő családi receptekről beszélgettünk. Interjú.
Több mint hatvan évet töltött a pályán, már nem akar kamera elé állni a színészóriás.
A Kszi, Simon annyira szerethető és szórakoztató, hogy még a hibáit is hajlandóak vagyunk elfelejteni.
Egy komplexusokkal teli férfi, akit megszólított a búzafű. Az AlkalMáté Trupp előadása megpróbál őszintén beszélni Fenyő Ivánról, de nélküle.
Józsefváros és József Attila: a külföldi hírességek nem hajlandóak feladni a magyar nyelvtanulást.
Beszélgetett ugyan Kásler Miklós miniszterrel, de az nem úgy végződött, mint az a kormánysajtóban megjelent.
„Nálunk egy kisharsányi szőlőműves, napszámos és egy pesti hivatalsegéd lány egy színházi előadásról vagy irodalomról diskurál szelíd vitával.” Interjú Göttinger Pállal.
Hosszú betegség után elhunyt Orbán József, a 100 Folk Celsius zenekar alapító énekes-gitárosa, akit 75 éves korában vitt el a gyilkos kór.