Amíg szavakban nem fejezzük ki a traumáinkat, addig nem is válnak valósággá. De hogyan lehet mégis kimondani a kimondhatatlant? Halász Rita regénye, a Mély levegő egy nő szemszögéből, különös érzékenységgel és nyelvi játékkal mutatja be egy házasság felbomlását, hogy miként üresedik ki és válik toxikussá egy valaha volt szerelem. A múlt és a jelen folyik egymásba, a főszereplő Vera vallomása során nemcsak valós képet próbál festeni férjével, Péterrel való kapcsolatáról, de saját magához, a saját hangjához is megpróbál visszatalálni.
A történet a menekülés pillanatában kezdődik, majd az emléktöredékek mentén felfejti azokat a stációkat, amelyek elvezettek a tragédiáig. Míg kezdetben mindketten elfogadták egymás hibáit és tökéletlenségét, addig idővel a férj Verát kizárólag a hibáin és gyengeségein keresztül szemléli: szóhasználatokat, erkölcsi és vallási parancsokat, magatartási és nevelési elveket ír elő. A szóbeli agresszió idővel fizikai abúzussá fajul, miközben Péter nemcsak a külvilág felé fest hamis képet az életükről, de a szavaival is jelentéktelenné teszi tetteit, nála a pofon kis tockossá, kokivá szelídül. Lassan az is kiderül, Vera karaktere sem makulátlan, és épp ettől olyan erős ez a szöveg: hogy megmutatja, nem minden fekete vagy fehér, a bántalmazó férj sem egyértelmű szörnyeteg, ahogy a főszereplő is gyarló ember, aki anyaként és feleségként is elbukik, nőként is elindul a lejtőn, vétkezik és megalázó helyzetbe sodorja magát. Valójában mindketten kudarcot vallanak, de egyikük – a nő – igazsága megkérdőjelezhetetlen.
Halász Rita kíméletlen őszinteséggel beszél a családon belüli fizikai erőszakról és verbális abúzusról, de a Mély levegő arról is szól, hogy egy házasság felbomlása után mennyire kilátástalannak tűnik a nulláról felépíteni újra egy életet, hisz a szabadság nem feltétlenül jár együtt a felszabadultság érzésével.
A regény, amely elnyerte a 2021-es Margó-díjat, majd ugyanabban az évben a Libri Irodalmi Díj tíz legjobb könyvet tartalmazó listájára is felkerült, most monodrámaként kel életre Pálos Hanna előadásában. Az Orlai Produkció égisze alatt megszülető produkciót a Jurányi Házban mutatták be szeptember 12-én. A budapesti Katona József Színház tagja Zsigó Annával közösen adaptálta a regényt színpadra. Feszesebbé húzták a szöveget, bizonyos részleteket elhagytak, és még inkább Vera önmagával folytatott küzdelmeire fókuszáltak, arra, milyen stációkon megy keresztül, mire visszatalál önmagához.
Ahogy a szöveg, Pálos Hanna játéka is fokozatosan bomlik ki: kezdetben olyan, mintha nem is a saját életéről mesélne, közömbös és távolságtartó, majd egyre jobban meri beleengedni magát az életébe (pont úgy, ahogy Vera viszonya változik meg az úszáshoz a regényben), érzelmeit konkrétabban meri megfogalmazni. Minimalista a színpadkép: egy kis asztal, rajta ecsettel, festékkel és egy írásvetítővel.
Ahogy Vera egyre inkább engedi magának megélni és feldolgozni a vele történteket, a színpadkép is egyre színesebbé válik, a megfestett és kivetített víz a nő lelkében lejátszódó érzelmi hullámokat tükrözi vissza. Épp olyan sűrű, fojtogató levegőjű a szöveg és Pálos Hanna játéka, mint Vera élete, a mellkasban érzett szorítás, a nehézlégzés a nézőt is fokozatosan maga alá gyűri, de a végén mégis megkapjuk a feloldozást. Az idő valóban segít a gyógyulásban, és eljön a pillanat, amikor szavak is új értelmet nyernek.
Halász Rita: Mély levegő. Színpadra alkalmazta: Zsigó Anna és Pálos Hanna. Jurányi Ház.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2024/38. számában jelent meg szeptember 20-án.
