Budapest fénykorát élte 1900-ban. A gazdasági fellendülés abban az esztendőben véletlenül ugyanakkor jutott el a zenitre, amikor a kulturális élet is a delelőn járt. (…) Férfiak és nők újabb nemzedéke vette át a régiek helyét. A színek, hangok és szavak java része – a légkör, a nyelv, Budapest zenéje – végérvényesen átalakult. (…) Budapest delelőjén volt. A nyár vágtatott az égen és a szívekben. Idegenek, ha ellátogattak ide, Európának ebbe az ismeretlen zugába, Bécstől keletre ámulva nézték a modern nagyvárost, első osztályú szállodákkal, táblaüveg kirakatokkal, villamosközlekedéssel, jól öltözött férfiakkal és nőkkel, és a világ legnagyobb parlamentépületével – írja John Lukacs történész Budapest, 1900 című kötetében.
A XIX. század utolsó harmadában felgyorsuló urbanizáció egész Európában, így Magyarországon is drasztikus átalakulást eredményezett. Ebben az időszakban Budapest lakossága rohamos mértékben nőtt, a lélekszám európai viszonylatban Berlin után itt emelkedett a legmeredekebben. Míg 1873-ban még 17. volt lakosságát tekintve, az 1900-as évek elejére már a 8. helyre lépett előre, nagyobb volt, mint Róma, Madrid, Nápoly, Brüsszel vagy Amszterdam. A városrendezési tervek nyomán óriási építkezési hullám indult el, amelyet a közelgő millennium, a honfoglalás ezredik évfordulója is jelentősen befolyásolt, az épületek száma huszonöt év alatt csaknem megkétszereződött. Ekkor született meg az a Budapest, amelynek ikonikus épületei, elegáns bérpalotái, körútjai és sugárútja a mai város arculatát is meghatározza. Leginkább Klösz Gyögy felvételeiről ismerjük az akkori székesfővárost, de az ifjú metropolisz a külföldieket is egyre inkább vonzotta. Volt, hogy keménykalapos, zsakettes úriemberek oldalukon szívük hölgyével úgy repkedtek a város felett az esernyőjükkel, mint Mary Poppins, hogy szemügyre vegyék ezt a lüktető nagyvárost. Legalábbis a korabeli képeslapgyártók így képzeltek el egy kirándulást Budapestre.
Az Üllői úton álló Iparmńvészeti Múzeum 1904-ben (Fotó: Fortepan/Deutsche Fotothek/Brück und Sohn)
Erről tanúskodnak az 1793-ban alapított meisseni Brück und Sohn cég anzikszai is. A családi vállalkozás hét generáción keresztül töretlenül működött – fennállásuk alatt 17 ország 1300 helységét 33 333-féle lapon örökítették meg az Eiffel-toronytól a Colosseumig –, ráadásul még a keletnémet rendszerben is sikerült elkerülniük az államosítást. A legfiatalabb örökösök viszont már nem kívánták továbbvinni a vállalkozást, így végül a család 2019-ben, 226 év után kénytelen volt megszüntetni a céget. A Brück und Sohn egykori képeslapjai azonban fennmaradtak az utókor számára, az archívumukat a drezdai Deutsche Fotothek gyűjteménye őrzi.
A húszezer üvegnegatívot és síkfilmet bő egy évtized alatt digitalizálták, és nyilvánosan hozzáférhetővé tették. Tamási Miklós, a Fortepan közösségi fotóarchívum alapítója itt bukkant rá arra a félezer, korábban itthon ismeretlen budapesti városfényképre, melyből a Magyar Nemzeti Galériában látható most kiállítás Budapest. Az első aranykor címmel. Az 1903 és 1912 között készült fotográfiák részletgazdag nagyításain – amelyekből egy válogatás már a Fortepanon is megnézhető – az emblematikus és ma is velünk élő épületek mellett a város elfeledett részletei is megjelennek. Például a Gresham-palota elődje, a Nákó-ház, ahol egykor Barabás Miklós és Clark Ádám is lakott, és ami az Akadémia felépüléséig otthont adott a tudományos testületnek is. Ugyanitt, az akkori Ferenc József tér (a mai Széchenyi tér) sarkán állt az országot 1875-től három évtizeden át kormányzó szabadelvű párt központja, a Lloyd Palota (ahol most az átépítés alatt álló Sofitel hotel található). Akkoriban ebben az épületben döntöttek az ország sorsáról.
Ma már ismeretlennek tűnnek az Üllői úton futó villamosok, a dunai halászok és bárkáik vagy a Rákóczi úton portékáikat kínáló üzlettulajdonosok neve. A képeken megjelennek a belváros cukrászsütemény-szerű terei, érezni a Gellért-hegyet akkoriban beterítő bódító ibolyaillatot, de kibontakoznak nagyvárosi történetek is. József főherceg szobra előtt egy 1848-as honvéd áll díszőrséget, a Közvágóhíd bejáratánál munkások reménykednek, hátha felvételt nyernek. A felsőbb osztálybeli nők mellett a férfiak is ernyőkkel róják Budapest utcáit, hisz a napbarnított bőr akkoriban kizárólag a munkások sajátja volt.
Egy pillanatra pedig mintha új életre kelnének a város akkori lakói: a svájci származású budapesti építési vállalkozó és hobbifotós, Schoch Frigyes – aki leginkább arról ismert, hogy a Gellért-hegyen álló Hegedűs-villát ő kezdte el építeni genovai minta alapján – térhatású sztereoképein mellettünk suhannak el a Városligeti Műjégpálya korcsolyázói és a Váci utcai korzózók.
Sokan Budapest aranykoraként emlegetik ezt az időszakot, az akkor létrejövő város a mából nézve is megkapónak és szebbnek látszik. A várbeli visszaépítéseket ez a nosztalgia is motiválhatja – az újra felhúzott épületek a kiállításon is megjelennek –, mindeközben a város mai állapotát dokumentáló felvételek tanúsítják, mekkora károkat tud okozni az elhibázott örökségvédelem: rengeteg érték tűnt el, amelyeket a vasbeton szerkezetre felhúzott replikák aligha tudják pótolni.
A budapesti Császár fürdő 1906-ban (Fotó: Fortepan/Deutsche Fotothek/Brück und Sohn)
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2023/46. számában jelent meg november 17-én.
